Ezeket látta már?

A nő babáknak való plüssöket vásárol 40 éves férjének, mivel elkezdte rágni elalvásnál azokat

plüss férfi alvás rág emberi történet demencia

Először azt hitték, hogy a férfi depressziós.

Sile, a középiskolai tanárnő, először akkor figyelt fel férje, Stefan viselkedésének változására, amikor a férfi már nem érdeklődött a napja iránt, pedig előtte ezt mindig megtette. Helyette csupán annyit kérdezett, hogy mi lesz vacsorára, majd evés után azonnal le is feküdt. Később egyre többször feledkezett meg felelése egyszerű kérdéseiről és a munkahelyén is egyre zárkózottabbá vált.

Az asszony elvitte orvoshoz férjét, ahol 2-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg nála. Úgy gondolták, hogy furcsa viselkedését ez, valamint mentális problémák okozzák. Ám Stefan állapota nem javult, sőt egyre inkább romlott.

Volt, hogy egy orvosi találkozó közepén egyszerűen felállt és elsétált.

- Vissza kellett csábítanom őt egy McDonald's-szal – mondta Sile, hozzátéve, hogy olyan volt, mintha egy gyerekkel kellett volna bánnia. Később kitiltották egy üzletből, mivel a bolt tulajdonosa többször is rajtakapta a férfit, amint megpróbált ellopni egy üveg bort.

A diagnózis: frontotemporális demencia

Stefant kórházba vitték, ahol megállapították, hogy kognitív funkciói jelentősen romlottak. Az orvosok ezért MRI-t, CT-t, valamint teljes pszichológiai felmérést rendeltek el.

Ezt követően Sile az elkövetkező négy hétben otthon ápolta férjét.

- Egy reggel arra lettem figyelmes, hogy Stefan a piros főzőlapra tette a kezét, hogy megnézze, meleg-e. Elkalandozott, autók elé sétált és embereket bámult. Végül abbahagytuk a kijárást. Elkezdett e-cigarettát szívni és inkontinens lett – mesélte Sile a Daily Mail-nek.

Közben az orvosok megállapították, hogy a férfi frontotemporális demenciában szenved. Ide olyan agyi rendellenességeket sorolnak, melyek az agy frontális lebenyét és/vagy a halántéklebenyét érintik. A frontotemporális demencia által érintett agyterületek felelősek a személyiségért, a viselkedésért, valamint a beszédért és a nyelvi készségekért.

Otthonba került

Stefan állapota miatt beköltözött egy gondozóotthonba, de a nehézségek ezzel nem értek véget felesége számára.

- Újszülötteknek szánt puha játékokat kell vásárolnom, mert a 40 éves férjem elkezdte rágni az elalváshoz szükséges macikat, és félek attól, hogy megfullad – mesélte Sile, aki hozzátette, hogy vannak pillanatok, melyek erőt adnak neki.

- Boldog az otthonban, és szeretek vele lenni, még akkor is, ha csak beülök mellé az ágyba és megölelem. Vannak apró pillanatok, amelyek megérnek mindent: például amikor elénekel egy dalt, amit a bátyám írt, vagy amikor megszorítja a kezemet. Ha azt mondom, hogy szeretlek, akkor mindig azt válaszolja: "Annyira szeretlek".

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

A nő azt hitte, hogy a férje kiszeretett belőle, ám kiderült, súlyos betegséggel küzd

A nő azt hitte, hogy a férje kiszeretett belőle, ám kiderült, súlyos betegséggel küzd

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

fronto-temporális demencia

Forrás: dailymail
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához