Egy orvoskolléga levele a lezuhant német gép másodpilótájának orvosaihoz…
(rövidített változat) Tisztelt Német Kollégák! Nem ismerjük egymást, de mivel Önök végezték a lezuhant gép másodpilótájának, Andreas Lubitznak belgyógyászati és pszichiátriai ellátását, így kollégáknak tekinthetjük egymást… Önök is áldozatok egyfajta szempontból. Remélhetőleg orvosi reputációjuk hosszú távon nem sérül, és PTSD sem alakul ki egyiküknél sem, ezt a "sokkot" követően. Ha Önök etikus módon kezelték az illetőt, remélem, nem válnak bűnbakká a továbbiakban.
Ha igaz az állítás, hogy Lubitz 2009-ben tréningje idején parenterális antipszichotikum-kezelésben részesült, remélhetőleg ez nem tartósan fennálló vagy intermittáló pszichózis miatt történt. Felteszem, hogy egy rövid hatású, akut agitációban alkalmazott szerről lehetett szó az extrém stressz, és/vagy gyógyszerabúzus miatt.
Másrészről azonban az adatok szerint Lubitz rendszeresen látogatott pszichoterápiás szakembereket. Ők ismerhették a legjobban, főként ha személyiségzavara is volt, vagy pl. narcisztikus vonások, paranoia jellemezték.
Arról nem tudunk, hogy Lubitznak volt-e PTSD-je de e zavar mellett általában normális a viselkedés. Talán disszociációs jelenség zajlott benne, mivel nem foglalkozott az utasok jajkiáltásaival, sem pilóta kollégája dörömbölésével. A fekete dobozban csak légzését rögzítették – győztes felkiáltásának nyoma nincsen.
Természetesen ez csak spekulatív analízis, Freud ezt komoly mértékben elutasította volna...
Nem tudom, hogyan viszonyulnak Németországban az "antipszichiátria" álláspontjához, de ha hazámhoz, Amerikához (USA) hasonló módon, akkor vádolható a pszichiátriai gyógyszerelés a pilóta bizarr és tragédiához vezető viselkedése miatt. Egyes antidepresszánsok ugyanis okozhatnak látászavarokat, és ez is hozzájárulhatott Lubitz viselkedéséhez.
Azt tudjuk, hogy aggódott a látása miatt, de hogy ez csak pszichoszomatikus tünet lett volna, az kétséges. Emellett ismert, hogy egyes antidepresszánsok elvonása agitációt, dührohamokat okozhat, hipomániás epizódot, amely grandiózus(nak vélt) cselekvésekhez vezethet...
... Minden orvoskolléga számára fontos a kockázat mérlegelése olyan személyek/betegek esetén akik másokért felelősek – tehát mások életét veszélyeztethetik is. Számos ilyen helyzet ismert az AIDS-, és Ebola-fertőzöttek felelőssége, otthoni erőszak és bántalmazás, autóvezetés nem teljesen egészségesen, fegyverviselés, nukleáris erőmű személyzete, a közlekedés, utasszállítás bármely formája és még lehetne hosszan sorolni.
Mit gondolnak Önök szakmai szempontból arról, ha valaki öngyilkosságot kíván elkövetni, és ezt kiterjeszti 149 másik emberre???
Tudjuk, hogy nem lehet mindig pontosan megjósolni sem a gyilkosság, sem az öngyilkosság elkövetését. Meglepő, hogy valaki akár közvetlenül az aktus előtt teljesen normálisnak tűnik. Nekünk, orvosoknak látnunk kell saját korlátainkat e téren.
Mindenki szeretné tudni mi lehetett Lubitz motivációja. Egyelőre még nem tudjuk, miért akarta, hogy nemcsak ő – de mindenki meghaljon.
Amerikában létezik a pilóták képzésében az ún. Air Force Suicide Prevention Program. E program segítségével jelentősen csökkenthető volt az öngyilkossági késztetés – és a másokkal szembeni erőszakos cselekedetek elkövetése is.
Számos országban a pszichiátriai beteg stigmatizált, megbélyegzett személy. Nem csoda ezért, hogy pl. a pilóták is titkolják tüneteiket, és pszichiátriai vizsgálatuk sem kellő mélységű.
Korábbi kutatások foglalkoztak a pszichiátriai tünetek meghamisításával, eltitkolásával, de a pszichiátriában nem rendelkezünk olyan labortesztekkel (sem képalkotó eljárásokkal) amelyek egyértelműen bizonyítják a betegség, zavar meglétét.
Pályám során számos pilótát volt alkalmam vizsgálni, elemezni, kezelni. Sokat vitatkoztunk velük, nem véletlenül. Hogyan lehet úgy kezelni őket, hogy ez ne érintse a munkájukat, és a munkáltató lehetőleg ne tudjon arról, hogy az illető pilóta pszichésen érintett, és kezelt.
Sok minden nem világos. Elképzelhető, hogy Önök közül többen úgy kezelték Andreas Lubitz-ot, hogy nem is tudták, hogy pilóta? Freud száz évvel ezelőtt saját szakmáját lehetetlen missziónak minősítette. Sokszor úgy érzem, ma is hasonló a helyzet. Érdekes adat, hogy Amerikában az orvosok/pszichiáterek "kiégési" aránya mintegy 50%-os! Érdemes tudni róla.
Megértem, hogy miért nem nyilatkoznak. Ez a kérdés valahol szégyen – és nem dicsőség.
Etikailag azonban felelősek vagyunk egymásért emberi és kollegiális szinten. Kérem írják meg, ha tehetek bármit Önökért...
Kollegiális tisztelettel:
Dr. H. Steven Moffic (USA)
http://www.psychiatrictimes.com/blogs/clinicians-co-pilot-germanwings-flight-9525/page/0/2?GUID=187214A8-7EF4-4352-8326-62367334DF3B&rememberme=1&ts=16042015
