Hogyan segíthetünk jól, ha bántalmazott él a környezetünkben? Szakértő válaszol
Magyarországon is súlyos és gyakori probléma a kapcsolati erőszak. Elmondjuk, hogy segíthet jól a bántalmazottaknak.
Az Európai Alapjogi Ügynökség reprezentatív kutatása alapján, a 15 éves kor fölötti nők 19%-a szenvedett már el fizikai, 7%-a szexuális és 49%-a lelki vagy szóbeli erőszakot partnere által.
A bántalmazás sokszor láthatatlan a környezet számára
Gyakran hallani ezekről a megdöbbentő adatokról, azonban érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a bántalmazás sokszor rejtve marad a külvilág elől, hatalmas a látencia. Vajon miért marad oly sok eset láthatatlan, és mi nehezíti, hogy segítséget kapjanak az áldozatok? Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársát, Senkár Évát kérdeztük arról, hogy miért nehéz megnyílniuk az áldozatoknak, és hogy laikusként hogyan tudunk segítséget nyújtani egy érintettnek.
A témához kapcsolódóan a Segélyszervezet az ORFK-val együttműködésben, és az AVON anyagi támogatásával érzékenyítő tréningeket tart rendőrök számára a kapcsolati erőszakról, hogy elsajátíthassák a szükséges tudást, amely segíti őket az erőszakos esetekkel kapcsolatos intézkedések során.
A bántalmazás áldozatainak lelki és gyakorlati támogatásra, biztonságra és megértésre lenne szükségük, azonban nagyon sok esetben áldozathibáztatással és bagatellizálással kell szembesülniük. Sokszor a környezet, illetve a nyilvánosságra kerülő esetekben a sajtó is, az erőszaktevő narratívájából közelíti meg a történteket, és az erőszakot egy dühkezelési problémának tekintik, amit az áldozat nem megfelelő viselkedése váltott ki.
Az áldozatok segítségkérését megnehezíti, hogy a bántalmazók is őket hibáztatják párkapcsolati problémáikért, azt sugallják, hogy ők tehetnek arról, hogy nem tudják uralni indulataikat. A félelem, a bűntudat és a szégyenérzet megnehezíti, hogy az áldozatok beszélni tudjanak az átéltekről, ezért kulcsfontosságú, hogy a környezetükben lévők azt erősítsék, hogy az erőszak az elkövető felelőssége, és segítsék az áldozatokat a nehéz érzéseknek a feloldásában, és mindig megértéssel és támogatással forduljanak feléjük. Az erőszakból kivezető út során sokat segíthet, ha az érintettek be tudnak avatni valakit, aki támogatja és megérti őket, ítélkezés és hibáztatás nélkül.
Hogyan segíthetünk a kapcsolati erőszak áldozatain?
A szakértő szerint, ha van valaki, akikről tudjuk vagy sejtjük, hogy kapcsolati erőszak áldozata, így segíthetünk neki:
- Jelezzük a bántalmazottnak, hogy észrevettük, hogy valami baj lehet és segíteni szeretnénk. Fejezzük ki odafordulásunkat és együttérzésünket, ajánljuk fel segítségünket. Azonban nagyon fontos, hogy az az áldozat döntése, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, tud-e velünk beszélgetni, és el tud-e fogadni segítséget. Adjunk neki időt, lehet, hogy csak később, más helyzetben tudja fogadni a közeledésünket.
· Amennyiben az áldozat nyitott rá, teremtsünk alkalmat egy négyszemközti beszélgetésre, olyan körülmények között, ahol az érintett biztonságban érzi magát.
· Ne alapozzunk előítéletekre, általánosításokra. Várjuk meg, amíg az áldozat elmeséli valódi történetét, amelyet elfogadóan, értő figyelemmel, és empatikusan hallgassunk meg.
· Ne erőltessük, hogy mindent meséljen el a helyzetéről. Lehetnek a történetének olyan fájdalmas, traumatikus részei, amelyről nem tud beszélni. Ne erőltessük, hogy ezeket a részleteket elmesélje. Lehet, hogy az áldozat számára is újra traumatizáló bizonyos emlékeket felidézni, ezért ezek a helyzetek szakértői segítséget igényelnek, aki a trauma feldolgozásában támogatni tudja az áldozatot.
· Ne legyünk közönyösek vagy hibáztatók! Fontos, hogy az áldozat azt érezze, hogy nem ítéljük el azért, amin keresztül ment, nem akarjuk kioktatni, megmondani neki, hogy mit kellene tennie, hanem partnerként, támogatóként álljunk mellette.
· A kapcsolati erőszak egy bűncselekmény, amiért minden esetben az elkövető a felelős, ezért fontos, hogy a segítő megerősítse az értintettet abban, nem ő tehet a bántalmazásról.
· Az érintetteknek adott élethelyzetükben más és más segítségre lehet szükségük, így elengedhetetlen feltérképeznünk, hogy ők maguk mit élnének meg segítségként. Van, akinek éppen arra van szüksége, hogy meghallgassák és őszintén elmondhassa, miket élt át és milyen érzések vannak benne. De lehet, hogy valamilyen konkrét tett, lépés jobban segíti az áldozatot, például abban kér segítséget, hogyan tudná megszervezni, hogy eljuthasson egy segítő szervezethez.
· Beszéljük meg mindig részletesen az érintettel, hogy neki most mi jelent segítséget. Fontos, hogy ne tegyünk olyat még a legjobb szándékkal sem, amit vele nem egyeztettünk, vagy ami nagyobb veszélybe sodorhatja.
· Mivel a kapcsolati erőszak egy súlyos veszélyhelyzet is lehet, azt is végig kell gondolni, hogy a segítés biztonságos legyen. Például, a bántalmazó előtt ne derüljön ki, hogy az érintett beszélt a bántalmazásokról. Vagy ha a bántalmazó figyeli az érinett online tevékenyégét, ne küldjünk át üzenetben a témához kapcsolódó tartalmakat. Érdemes ezeket a biztonsági szempontokat magával a bántalmazottal átbeszélni.
· A bántalmazó kapcsolatból való kilépés megtervezéséhez fontos a kapcsolati erőszak témájára specializálódott segítő szervezet segítségnyújtása. Hívjuk fel az érintett figyelmét az igénybe vehető szolgáltatásokra, mint például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett anonim online tanácsadásra, valamint a krízisambulanciákra. További információkat a https://segelyszervezet.hu és az https://avononline.avon.hu/AVON-a-nokert weboldalakon is találhatunk.
· Hangsúlyozzuk, hogy súlyos esetekben hívja a rendőrséget, illetve, hogyha menekülésre kényszerül, akkor az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálathoz fordulhat, az éjjel – nappal ingyenesen hívható 06 80 20 55 20-as telefonszámon!
A legsúlyosabb esetek után a nők csak 14 százaléka kér rendőri segítséget
Az Európai Alapjogi Ügynökség kutatásából az is kiderült, hogy a legsúlyosabb erőszakos incidensek után is csupán a bántalmazott nők 14%-a kér rendőri segítséget. A kapcsolati erőszak kezelésében kiemelten fontos, hogy a helyszínre kiérkező rendőrök megfelelő érzékenységgel és szakértelemmel kezdeményezzék a szükséges intézkedéseket. Azonban számos esetben tapasztalható, hogy a rendőr nem rendelkezik olyan speciális tudással a kapcsolati erőszakról, amely elősegítheti, hogy olyan helyzetet teremtsen, melyben a bántalmazott őszintén el tudja mondani, hogy mi történt és segítséget mer kérni. Ezért a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, az AVON anyagi támogatásából és országszerte 7 krízisambulancia közreműködésével tréningeket tart rendőrök számára, hogy elsajátíthassák a szükséges tudást, és növeljék az empátiát és érzékenységet az áldozatok iránt.
A tréningek révén a rendőrök mélyebb ismereteket szerezhetnek a kapcsolati erőszakról, annak lelki aspektusairól, a bántalmazó kapcsolatok dinamikájáról, és az áldozatok helyzetéről. Illetve segítséget kapnak ahhoz, hogy hogyan érdemes az áldozatokkal kommunikálniuk, és hogyan tudnak a krízisambulanciákkal együttműködni. Fontos része a képzéseknek a krízisellátó rendszer részletes bemutatása, hogy a rendőrök pontos ismeretekkel rendelkezzenek arról, hogy hová irányíthatják a sértetteket. Az AVON által támogatott projektben az Ökumenikus Segélyszervezet 20 képzést tart, melyeken legalább 300 rendőr vesz részt és szerez elengedhetetlen tudást ahhoz, hogy szakértelemmel, együttérzéssel és bizalommal segíthesse az áldozatokat.
Az áldozatoknak segítségre van szükségük! Ne hunyjunk szemet az erőszak felett, forduljunk megértéssel, figyelemmel és segítőkészen a bántalmazottak felé!
Van kitől segítséget kérni, és van kiút a bántalmazó kapcsolatból! A Krízisambulanciák hiánypótló szolgáltatásai ingyenesek, előre egyeztetett időpontban és akár anonim módon is segítséget lehet kérni. A www.aszeretetnemart.hu honlapon megtalálható a krízisambulanciák elérhetősége. Jelenleg az Ökumenikus Segélyszervezet jogász, pszichológus és szociális munkás szakemberei személyes és online tanácsadás formájában is állnak rendelkezésre. Továbbá az AVON támogatásával létrejött, A szeretet nem árt elnevezésű Facebook és Instagram oldalakon is hasznos információkat találhatunk a témával kapcsolatban.