Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Az alkoholizmus következményei: ezek a betegségek alakulhatnak ki mellette!

alkohol, daganat, májbetegség, agyvérzés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint pedig világszerte évente 3,3 millióan halnak meg az alkohol káros hatásainak köszönhetően.

Az alkoholizmus, amit manapság inkább alkoholfogyasztási zavarként emlegetnek, olyan állapot, amikor valaki testi vagy lelki szükségét érzi annak, hogy alkoholt fogyasszon annak ellenére, hogy annak számos negatív hatásai lehetnek. Ezeket a betegeket szokás alkoholistáknak is nevezni, de mostanság sokan negatív megnevezésnek tekintik, így a szakemberek inkább azt szokták mondani, hogy az illetőnek alkoholfogyasztási problémái vannak. Ez az Egyesült Államokban 2015-ben 15,1 millió felnőttet érintett, ami az amerikai lakosság 6,2 %-ának felel meg.

Alkoholproblémák

A National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism (NIAAA) az ilyen jellegű zavarokat úgy jellemzi, hogy romlanak az illető ivás abbahagyására vagy az önkontrollra irányuló képességei, még az előnytelen társadalmi, munkahelyi és egészségügyi következmények ellenére is. Aki már valamennyire függő, nehezen hagyja abba az ivást, nem tudja, hol van a határ. A gondolatai az alkohol körül forognak, és nem tudják kontrollálni a fogyasztás mértékét. Még akkor sem, ha ez már a mindennapi életükbe is beleszól, magánéleti, munkahelyi és anyagi gondot okoz.

Az alkohol nagyobb mennyiségben történő fogyasztása nem feltétlenül jelent alkoholfüggőséget. A mértékletes ivás nem jár lelki vagy fizikai következményekkel, azonban a rendszeres társasági italozás jelentősen megnövelheti a függőség kialakulásának kockázatát.

Az alkoholizmus tünetei

Valószínűleg az alkoholproblémával küzdő személlyel szemben a környezete hamarabb észre fogja venni a tüneteket. Ha valakiről sejti, hogy hasonló gondjai vannak, a következő jelekre figyelhet fel:

  • Egyedül vagy titokban iszik.
  • Az elfogyasztott alkohol mennyiségét nem képes korlátozni.
  • Emlékezet-kiesések tapasztalhatók nála.
  • Bizonyos rituálékat tart (pl. étkezés előtt iszik, munka után iszik), és ha valaki ezeket szóvá teszi, ingerültté válik.
  • Elveszíti érdeklődését a korábban örömöt okozó tevékenység iránt.
  • Késztetést érez az ivásra.
  • Ingerlékennyé válik, amikor közeledik az alkalom, amin inni tud.
  • Különösen akkor lesz ideges, ha nem lesz (számára elegendő mennyiségű) alkohol egy adott helyen, ahova készül.
  • Valószínűtlen helyeken tárol alkoholt.
  • Italt kell fogyasztania annak érdekében, hogy jól érezze magát.
  • Ivásból fakadó problémái vannak a személyes kapcsolatainál.
  • Jogi, munkahelyi, pénzügyi problémái akadnak az alkoholfogyasztás miatt.
  • Egyre több alkoholra van szüksége, hogy érezze annak hatását.
  • Hányingert, izzadást vagy remegést tapasztal, amikor nem iszik.

Akkor kell betegségként kezelni, amikor már minden egyéb elfoglaltsággal szemben előnyt élvez, valamint számítani kell arra, hogy előbb utóbb megjelenhetnek nem kívánt fizikai, pszichológiai és szociális hatásai is.

Alkoholfüggőség kialakulásának okai

Ritka esetektől eltekintve, ahol hónapok alatt történik a függőség kialakulása, általánosságban az jellemző, hogy évekig vagy évtizedekig is eltart. Ilyenkor a szervezetben számottevő változások jelentkezhetnek:

  • Idegrendszeri elváltozások: GABA (gamma-amin vajsav) és glutamát egyensúlyának zavara.
  • Alkoholfogyasztás alkalmával az agyi dopamin szint megemelkedik, ami az ivás élményét örömtelibbé teszi.
  • A túlzott szeszesital-fogyasztás megváltoztatja egyes anyagok szintjét az agyban, ami azt eredményezheti, hogy az ember megkívánja az alkoholt, jól érzi magát tőle, valamint az agy próbálja az alkohol negatív hatásait látókörén kívül helyezni.

Az alkoholfüggőség lehetséges kockázati tényezői

  1. Gének: valószínűleg genetikailag örökölhetőek olyan specifikus faktorok, amelyek hajlamosíthatnak arra, hogy valaki szenvedélybeteggé váljon.
  2. Életkor: az első alkoholos ital fogyasztásakor: egy tanulmány arra enged következtetni, hogy aki 15 éves kora előtt próbálja ki, nagyobb eséllyel fordulhat elő nála a későbbiekben alkoholfüggőségi zavar.
  3. Könnyű hozzáférhetőség: vizsgálatok azt mutatják, hogy összefüggés lehet a könnyebb hozzáférés ténye (pl. olcsó árak) és az alkohollal való visszaélés illetve az ezzel kapcsolatba hozható halálesetek között. Ezt támasztja alá az is, hogy a halálozások száma jelentős mértékben csökkent azokban az államokban, ahol megemelték az alkoholadókat. Vagy nem volt az embernek annyi pénze, hogy továbbra is finanszírozza a vásárlásait, vagy túl drágának találta a termékeket ahhoz, hogy erre költsön. Ez a módszer olyannyira bevált, hogy a hatás 2-4-szerese lett más megelőzési stratégiáknak (pl. médiakampányok, iskolai megelőző programok).
  4. Stressz: a stressz és a szorongás is kiválthat egy olyan reakciót, melyben a legkézenfekvőbb megoldásnak az ivás tűnik, azaz megpróbálja azzal elfojtani a lelki problémáit.
  5. Ivópartner: akinek a baráti körében rendszeresen fogyasztanak szeszes italt, nagyobb valószínűséggel fog ő maga is a rabjává válni.
  6. Alacsony önértékelés
  7. Depresszió: depresszióban szenvedők akaratlanul és szándékosan is alkalmazhatják a szeszes italokat öngyógyítási céllal. Mindazonáltal sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a depresszió kockázatát nemhogy csökkenti, hanem növeli.
  8. Média és reklám: néhány országban nem csak elfogadott, hanem egyenesen népszerű dolog alkoholt inni, amit különböző médiafelületeken hangoztatnak is.
  9. A szervezet alkohol-feldolgozása: nem minden ember szervezete ugyanúgy metabolizálja az alkoholt. Akinek nagyobb mennyiségre van szüksége a hatás eléréséhez, annál a függőséghez társuló betegségek előfordulása is gyakoribb.

Alkoholizmus diagnosztizálását segítő tesztek

Általános vérvizsgálatból csak azt lehet megmondani, hogy a közelmúltban fogyasztott-e az illető alkoholt, az nem látszik az eredményeken, hogy hosszú ideje iszik-e. Ezzel szemben vannak olyan vérvizsgálati adatok, amelyek segíthetnek erre fényt deríteni:

  • vörösvértestek mérete nagyobb-e az átlagosnál
  • szénhidrátszegény transzferrin (CDT) %-os értéke
  • májkárosodás is jelezhet krónikus alkoholproblémákat
  • férfiaknál a csökkent tesztoszterinszint szintén erre utalhat.

Szeszesital fogyasztásával kapcsolatba hozható egészségügyi panaszok

Először pozitív hatást érez az ember, amikor iszik, egy idő után viszont sokan azért nyúlnak rendszeresen alkoholhoz, mert attól megnyugszanak. Ez azért van, mert a szesz elnyomja az idegrendszert. Emellett számos más pszichológiai hatásai is lehetnek, úgy mint az ítélőképesség romlása, gátlások csökkenése, érzelmi és viselkedésbeli változások, izomkoordináció és beszédkészség csökkent működése. Komoly szövődmény lehet a kóma. Az említettek mellet más panaszok is jelentkezhetnek, illetve megnövekedett kockázattal járhat a függőség, melyek közül általában legalább egy minden erősebb alkoholfüggőre jellemző:

  • fáradtság
  • memóriavesztés
  • szemizmok jelentős gyengülése
  • májbetegségek (pl. hepatitis)
  • emésztőrendszeri problémák
  • magas vérnyomás
  • szívproblémák
  • cukorbetegség
  • menstruáció: a túlzott alkoholfogyasztástól kimaradhat vagy rendszertelen lehet a menstruáció
  • erekciós problémák
  • magzati alkohol szindróma: a terhesség alatti alkoholfogyasztás növeli a születési rendellenességek kockázatát
  • csontok elvékonyodása, törések 
  • idegrendszeri problémák (pl. végtagok zsibbadása, demencia, zavartság)
  • rák (pl. a száj-, nyelőcső-, máj-, vastagbél-, végbél-, mell-, prosztata- és garatrák)
  • koordinálatlanság miatti balesetek
  • családon belüli bántalmazás
  • munkahelyi vagy iskolai problémák
  • öngyilkosság
  • mentális betegség kialakulása illetve súlyosbodása
  • viselkedésbeli gondok miatti törvényszegés

Kezelés

A legelső lépés, hogy elismerje az érintett az alkoholfüggőségét. A következő az, hogy kérjen segítséget a leszokáshoz. Fordulhat szakemberhez, illetve önsegítő csoportokhoz, ahol támogatni fogják a gyógyulás felé vezető úton.

Pontosabban meghatározva az alábbi lehetséges kezelések jöhetnek szóba:

  1. “Csináld magad”: néhány szenvedélybetegnek sikerül saját erőből csökkenteni az adagjain, és szép lassan leszokni anélkül, hogy szakemberhez kellene fordulnia.
  2. Tanácsadás: egy szakképzett tanácsadó segíthet kidolgozni a leszokáshoz szükséges megfelelő stratégiát. A kognitív viselkedésterápia segíthet.
  3. Mögöttes problémák, betegségek kezelése
  4. Lakossági, családi programok távol tarthatják fizikálisan is az illetőt, valamint a gondolatai sem a szeszesital körül forognak.
  5. Orvos által felírt gyógyszeres terápia
  6. Önsegítő csoportok

Összegezve

  • Az alkoholfogyasztás halálos következményei évente 3,3 millió ember életét követelik.
  • Az alkoholfogyasztási zavar olyan állapot, amikor valaki testi vagy lelki szükségét érzi az alkoholnak, annak negatív hatásai ellenére.
  • Az Egyesült Államokban mintegy 15,1 millió felnőttet érint a probléma.
  • A kezelés lépései: elismerés, segítségkérés, szakemberhez fordulás.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Túlterhelte a máját? Ezek az ételek segíthetnek

Túlterhelte a máját? Ezek az ételek segíthetnek

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

függőség

Forrás: MedicalNewsToday
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához