Alkoholista a nagyapám, az állapota romlik, mit tehetek? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

2022.12.26.

alkoholizmus függőség alkohol

Nagypapám (73), alkoholista. 2020-ban elvesztettük nagymamámat, és az állapota azóta, az utóbbi időben napi szinten romlik. Csak ünnepek és neves napokon látom, anyukám “ápolja”.

A vakcinainfó - Az orvos válaszol csoport orvosaihoz olyan kérdés érkezett, ami karácsonykor sajnos, többeket is érinthet:

"Kétségbe vagyok esve. Nagypapám (73), alkoholista. 2020-ban elvesztettük nagymamámat - és az állapota azóta, az utóbbi időben napi szinten, romlik. Csak ünnepek és neves napokon látom, anyukám “ápolja”. Tüdőbeteg és erős dohányos - gyakran fullad. Az elmúlt pár hónapban többször is hívtunk hozzá mentőt - ezt a fajta segítséget most már megtagadja. Szeptemberben egy kórházi bennfekvés alatt szívelégtelenséget diagnosztizáltak nála. Minden létező eü dolgozó közölte már vele ha így folytatja rossz szokásait, előbb utóbb “kinyírja magát”. Minden eddigi próbálkozásunk ellenére, a szituáció eddig csak rosszabbodott. Eljutottunk arra a pontra, hogy idézem “hányingere van” ha enni kell. Ennek eredménye, hogy most már erőtlen, alváson és iváson kívül nem sok mindenre képes - ő már feladta. A legrosszabb közel jövőbeli bekövetkezte most már számunkra nyilvánvaló. Tehát a kérdésem, nem az, hogy hogyan lehetne ezt visszafordítani, vagy Őt “megváltoztatni”. Végső elkeseredésemben kérdezem Önöket. Tehetek bármit, amivel megkönnyíteném ezt az időt számára (és számunkra is)? Hogyan tudnék beleimádkozni egy kis tál ételt és egy pohár vizet?"

Dr. Köles László válasza:

"Kedves Kérdező! Ezek azok a napok, amikor az ember egy kicsit próbál kilépni a mindennapok monoton ritmusából, és ilyenkor az öröm és a megnyugvás pillanatai mellett intenzívebben előjönnek azok a gondolatok/kérdések is, amelyek mélyebben bennünk vannak, nyugtalanítanak, amelyekkel nehéz igazán szembenézni. Valószínűleg emiatt írt most Ön is. Abban az élethelyzetben, amivel Ön is szembesült Nagypapájával kapcsolatban benne van a létünk értelmének és az elmúlásnak a mélysége, és ezt másképpen látja egy fiatal és egy idősebb, egy tervekkel teli levő ember és egy megfáradt, reményvesztett. Az egész kérdéskört befolyásolja a világnézetünktől kezdve ezer apróbb és nagyobb tényező, és nincs igazán jó válasz rá.

Ha egy számunkra fontos emberről azt látjuk, hogy testi vagy lelki értelemben szenved, súlyos állapotban van, veszélyben van az élete, akkor minden porcikánk, gondolatunk azt kívánja, hogy a számunkra annyira szeretett személy szenvedését enyhítsük, és mindent megtegyünk azért, hogy maradjon köztünk, hosszú heteket, hónapokat, éveket töltsünk még vele együtt. Ugyanakkor egy reményvesztett, céljait, élete értelmét elveszített idős, beteg ember eljuthat addig a pontig, amikor úgy érzi belefáradt az élet terheinek cipelésébe, nem bírja már azok súlyát, nincs már amibe kapaszkodjon. Mit tehetünk egy ilyen helyzetben? Meddig tart a mi ráhatásunk az ő döntéseire, az ő életére? Van-e lehetőségünk ilyenkor is tovább küzdeni, akár veszekedések árán is érte, egy kicsit helyette is, miközben ő tehertételnek érzi az egészet? Elment, akihez kötötte az életét és békére vágyik, de itt a földi életben nem találja már. Lehet-e még tartóztatni azt, aki menni szeretne, végleg meg akar pihenni, lehet-e ilyen értelemben valamit tenni? Nem tudom… Az Ön leírása alapján már mindent megpróbáltak. Nem vagyok biztos benne, hogy elsősorban fizikai dolgokkal tudnak segíteni neki, ha már nem akar küzdeni (kivéve nyilván ha pl. fájdalmai vannak, ha olyan értelemben és mértékben szenved fizikailag, amin segítenünk lehet és kell is - van számtalan helyzet, amikor az orvosi segítség lehetőségének határai eddig terjednek). Amit biztosan tudok, hogy a Nagypapájának elsősorban a következő dolgokra van most szüksége Öntől, jobban, mint valaha: minél nagyobb szeretetre, békére, megértésre és türelemre. Ezeket próbálja minél inkább megadni neki! A leírása alapján nehéz abban hinni, hogy bármi visszafordítja még őt, de minimális reményt is ez adhat. Megnyugvást viszont a Nagypapája és az Ön számára is szinte biztosan csak ez ad. Én így látom. Elsősorban nem is orvosi értelemben válaszoltam ezt, hanem úgy, hogy mint - talán többet megélt, tapasztalt - ember, akinek már el kellett engedni a nagyszüleit és a szüleit is, hogyan látom az Ön helyzetét.

Sok erőt kívánok Önnek, merítve az ünnep üzenetéből is! Említettem már többször, hogy én vallásos vagyok, ez sokszor segített ilyen helyzetekben. Követem egyházam szabályrendszerét, mert azt gondolom, azok mankót adnak, hogy jobb ember legyek, hogy célja legyen az életemnek a Földön. De biztos vagyok abban, hogy - akár hívő az ember, akár nem - egy vallás előírásainak követésénél sokkal fontosabb annak a szeretetnek a megélése és továbbadása, ami bennünk van, és amivel fordulni tudunk a másikhoz, amivel segíteni is tudjuk, különösen ha erre nagy szüksége van. Amely egyben nekünk is erőt ad, amelyre sokszor nekünk van nagy szükségünk. Erről is szól a mai napunk, ünnepünk."