Ezeket látta már?

Ezekre az állapotokra derülhet fény, ha jól megnézi a lábnyomát

lábnyom mutat lúdtalp Achilles-ín rövidülés bokasüllyedés

A lábnyomunk sok kóros állapotot megmutat, még akkor is, ha nem érzünk fájdalmat.

A lábfejünk 26 csontból és száznál is több izomból, ínból és ízületből áll, ezek együttes munkája teszi lehetővé, hogy a lábunk kellően mozgékony és hajlékony legyen. Ha valamilyen probléma lép fel, akkor a lábboltozat megváltozik, melyet a lábnyomon is észre lehet venni.

A "tökéletes" lábnyomnak jellegzetes alakja van

Amikor lépünk, először a sarkunk ér a földhöz, majd az egész talp előregördül, majd a talp első részén található párnás részre nehezedünk, a sarkunk pedig felemelkedik. Amennyiben a lábunk teljesen egészséges, a talp közepének, vagyis a boltozatnak csak az oldalsó része ér a földhöz.

Ha a járás mechanikája nem megfelelő, például valamilyen betegség miatt, a lábnyomunk is megváltozik. Emellett azonban a megelőzés szempontjából is fontos rendszeresen ellenőrizni a lábnyomunkat, mert a nem megfelelő lépéstechnika miatt megnőhet például a sérülések rizikója. Mivel a terhelés sem egyenletesen oszlik el a talpunkon, könnyen előfordulhat boka-, vádli- vagy térdfájdalom is.

Így ellenőrizze a lábnyomát

A lábnyom ellenőrzése igen egyszerű, olcsó, gyors és teljesen fájdalommentes. Terítsünk a talajra egy nagyobb darab csomagolópapírt, kartonpapírt (de ha lehetőségünk van rá, egyenes betonon is elvégezhetjük a "vizsgálatot"), majd alaposan vizezzük be e lábunkat, és tegyünk néhány lépést a papíron vagy a földön.

Ilyen elváltozásokat láthat a talplenyomatán

Az egészséges láblenyomattól való eltérések lehetnek igen látványosak, de meglehetősen aprók is, melyeket csak a szakértő szemek vesznek észre. Érdemes azonban bármilyen kicsi, gyanús eltérés esetén szakemberhez fordulni, mert a korábban felfedezett problémákat általában egyszerűbb kezelni is.

A leggyakoribb elváltozás a jól ismert lúdtalp, melynél a lábboltozat íve "lelapul", a lábnyomunk pedig egy elnyújtott palacsintára emlékeztető lesz, mert járáskor az egész talp érintkezik a földdel. A lúdtalp mellett általában más, a lábfejet vagy bokát érintő betegség is jelentkezhet, például bokasüllyedés vagy a lábujjak deformálódása. A lúdtalp érintheti csak az egyik, de mindkét lábat is, és a kialakulásának a rizikóját növeli a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, de a hosszas állás is. Esetenként a lúdtalp kialakulása a normális öregedési folyamat részének tekinthető. Bár a lúdtalp sokszor nem okoz fájdalmat, kellemetlenséget, szakember feladata eldönteni, hogy milyen korrekcióra van szükség ahhoz, hogy az esetleges szövődményeket elkerüljük.

Az úgynevezett "kivájt" láb talplenyomatánál a lábboltozat túlságosan megemelkedik, és járáskor a a sarok és a talppárnák közötti terület túlságosan vékony, sőt akár hiányos is lehet. Ennek oka lehet akár genetikai betegség, de a talp, illetve a lábfej bizonyos izmainak gyengesége, korábbi sérülés vagy az Achilles-ín megrövidülése is. Az elváltozás kialakulásának oka még nem ismert pontosan, így azt sem tudják megmondani, hogy mi növeli a rizikóját. Akárcsak a lúdtalp esetében, előfordulhat, hogy a kivájt láb semmilyen fájdalommal nem jár együtt, de szélsőséges esetben az elváltozás olyan súlyos fájdalmakat okoz, hogy műtétre is szükség lehet.

Összegezve

  • A lábnyom vizsgálata lehetőséget ad arra, hogy kiderüljenek bizonyos kóros állapotok, betegségek.
  • A lábfej 26 csontból és száznál is több izomból, ínból és ízületből áll, amelyek összehangolt munkája fontos a láb mozgékonysága szempontjából.
  • A lábboltozat és a lábnyom megváltozhat különböző betegségek és mechanikai problémák esetén.
  • Az ellenőrzés és kezelés fontos a megelőzés és az esetleges sérülések rizikójának csökkentése miatt.
  • Az eltérések olyan állapotokra is utalhatnak, mint például a lúdtalp vagy az Achilles-ín megrövidülése.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Lúdtalp: így enyhítheti a lábfájdalmat otthon - az ortopéd orvos tanácsai

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

lúdtalp

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához