Megfázás, influenza, covid: így kerülheti el nagyobb eséllyel a fertőzéseket
Egy kis odafigyeléssel mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy ne betegedjük meg.
A szezonális járványok minden évben komoly kihívásokat jelentenek a társadalom, különösen az egészségügyi rendszerek, valamint a veszélyeztetett csoportok – például idősek és krónikus betegek – számára. A hatékony védekezés két pilléren nyugszik: a passzív és az aktív megelőzésen. A témában Dr. Bánhegyi Pétert, a Caola Zrt. kutatás-fejlesztési vezetője hangsúlyozta, hogy mindkét megközelítés kulcsfontosságú a fertőzések terjedésének lassításában és az egyéni egészség védelmében.
Passzív védekezés – Hogyan minimalizálhatjuk a fertőzéseket?
A passzív védekezés lényege, hogy minimalizáljuk a vírusokkal és baktériumokkal való érintkezést. Ennek egyik leghatékonyabb módja a maszkviselés zárt térben, különösen tömegközlekedési eszközökön, liftekben vagy más zsúfolt helyeken, ahol nehéz betartani a megfelelő távolságot.
"A maszk nemcsak a kilélegzett fertőző aeroszolokat szűri ki, hanem a belélegzett kórokozókat is csökkenti” – emelte ki Dr. Bánhegyi. Az alapos és rendszeres kézfertőtlenítés szintén nélkülözhetetlen.
"Egy kézfertőtlenítő gél vagy fertőtlenítőszeres törlőkendő használata gyors és hatékony módja lehet a fertőzési lánc megszakításának, ha nincs lehetőségünk azonnali kézmosásra” – tette hozzá a szakértő. További tippek a passzív védekezéshez:
Tartsuk tisztán környezetünket: A gyakran érintett felületek (például asztalok, kilincsek) rendszeres fertőtlenítése csökkenti a kórokozók jelenlétét.
Kerüljük a túlzsúfolt helyeket: Amennyiben lehetséges, próbáljuk elkerülni a hosszabb ideig tartó zárt térben való tartózkodást idegenekkel.
Aktív védekezés – a védőoltások szerepe
Az aktív védekezés legfontosabb eszköze a védőoltás. Az influenza elleni oltás mindenki számára elérhető, de különösen ajánlott:
- Időseknek és krónikus betegséggel élőknek, akiknél a szövődmények kockázata magasabb.
- Olyanoknak, akik munkájuk során zárt térben sok emberrel érintkeznek, például irodai dolgozók vagy ügyfélszolgálaton dolgozók.
- Fél év alatti gyermekek családtagjainak, mivel az oltás őket közvetlenül még nem védi, de a környezetükben élők immunizálása csökkenti a fertőzés kockázatát.
"Az aktív védekezés nemcsak az egyén egészségét védi, hanem a közösségi immunitás kialakításában is fontos szerepet játszik” – hangsúlyozta Dr. Bánhegyi. „Az oltásokkal jelentősen csökkenthetjük a vírus terjedését és az egészségügyi rendszerek leterheltségét is” – tette hozzá a szakértő.
Megelőzési tippek a mindennapokra
Tartsuk karban az immunrendszerünket: „Bár az immunrendszer erősítése gyakran használt kifejezés, pontosabb, ha az optimális működés fenntartásáról beszélünk. Ehhez a megfelelő vitamin- és ásványianyag-ellátottság elengedhetetlen” – mondta Dr. Bánhegyi Péter. Érdemes olyan multivitaminokat választani, amelyek mikroelemeket is tartalmaznak, például cinket vagy szelént.
- Fordítsunk figyelmet a higiéniára:
- Hazaérkezéskor mossunk kezet fertőtlenítőszeres szappannal.
- Tömegközlekedési eszközök használata után használjunk kézfertőtlenítőt.
- Zárt térben, ahol lehetséges, próbáljunk meg legalább egy méteres távolságot tartani másoktól.
A higiéniai szokások jelentősége
A rendszeres és alapos kézfertőtlenítés az egyik leghatékonyabb módja a fertőzési lánc megszakításának.
Az egyszerű szappanos kézmosás eltávolítja a szennyeződéseket és a kórokozók nagy részét, míg a fertőtlenítőszeres kézmosás tovább növeli a hatékonyságot.
– hangsúlyozta a szakértő. Egyes kutatások szerint a pandémia idején kialakult higiéniai szokások, például a gyakoribb kézmosás és a kézfertőtlenítők használata, hozzájárultak más betegségek – például a közönséges megfázás – terjedésének mérsékléséhez. A szezonális járványok elleni védekezés tudatos odafigyelést, a higiéniai szokások finomhangolását és az egészséges közösségi viselkedést igényel.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!
Tüdőödéma: ezek a tünetek jelzik a tüdővizenyőt