Ezeket látta már?

Mi a különbség a demencia és az Alzheimer-kór között?

Mi a különbség a demencia és az Alzheimer-kór között

A demencia szellemi hanyatlás, amelynek többféle kiváltó oka lehet. Két leggyakoribb fajtájánál az okok ugyan különböznek, és a lefolyás sem ugyanaz, ám a tünet, a végleges leépülés azonos.

Az öregedés természetes velejárója az agyi funkciók változása, a demencia azonban nem része a természetes öregedésnek. A demencia a korábban meglévő értelmi képességek leépülését jelenti. Leggyakoribb oka az Alzheimer betegség, melynek hátterében a kóros fehérjék felszaporodása áll a központi idegrendszerben, ami az idegsejtek pusztulásához vezet. Az Alzheimer-kór tehát a demencia leggyakoribb oka.

Az Alzheimer betegség lefolyása általában 8‑12 év. A tünetek megjelenése előtt már évtizedekkel korábban kimutathatók az agyban a kóros folyamatra utaló szövettani elváltozások. A betegség először rövid távú memóriazavarral jelentkezik, és idővel a beteg önellátási képtelenségéhez, ágyhoz kötöttségéhez vezet.

Kegyetlenül hangzik, de sokan úgy véik, igaz: az Alzheimer során kétszer veszíti el a beteget a hozzátartozó: a betegség folyamán és az elhalálozáskor. A kór ugyanis nemcsak a beteget, hanem a családot is érinti, hiszen a környezetnek nehéz elfogadnia, hogy a folyamat során a beteg személyisége is megváltozik. A korábban mosolygós, barátságos emberek kötözködővé, veszekedőssé válhatnak, amit a család nehezen tolerál.

Mit a demencia?

A demencia olyan krónikus idegrendszeri betegség, amely során visszafordíthatatlan elváltozások jönnek létre az agyban, ami szellemi hanyatláshoz vezet. A tünetegyüttes részét képezi a memóriazavar, valamint a gondolkodás, a figyelem és a végrehajtó működések zavara. E tünetek zavart okoznak a beteg mindennapi életében, társas és munkahelyi működésében. A demenciának számos formája létezik, amelyek az ideggyógyászati tünetek és a kiváltó ok szerint is csoportosíthatók. A betegség elsősorban a 65 év feletti korosztályt érinti, ugyanakkor fiatalabb korban is kialakulhat.

A demencia okán előforduló memóriazavar a betegség korábbi szakaszában a rövid távú, később a hosszú távú memóriát is érinti. A demencia másik leggyakoribb típusa az érrendszeri betegség (érelmeszesedés) idegrendszeri szövődményei miatt alakul ki, hiszen ilyenkor nem megfelelő az agy vérellátása, ezért agyi infarktusok alakulhatnak ki (vaszkuláris demencia).

A demencia két leggyakoribb fajtájánál az okok ugyan különböznek, ám a tünet, a végleges leépülés azonos. Különbség a lefolyásban van: míg az Alzheimer betegségben mindez folyamatosan megy végbe és a beteg állapota fokozatosan rosszabbodik, addig a vaszkuláris típusnál hullámzó a lefolyás, jobb és rosszabb időszakok váltakoznak.

Milyen fajtái vannak még a demenciának?

  • vaszkuláris demencia
  • Lewy-testes demencia
  • Wernicke-Korsakoff szindróma - a túlzott alkoholfogyasztáshoz társuló demencia
  • frontotemporális demencia (Pick-kór)
  • HIV vagy AIDS demencia
  • krónikus traumás enkefalopátia vagy agysérülés

A különféle betegségekhez társuló demenciák visszafordítható (reverzibilis) és nem visszafordítható (irreverzibilis) demenciákra oszthatók.

Visszafordítható demenciát okozhatnak:

Nem visszafordítható demenciát okozhatnak:

Ha idős hozzátartozójánál az alábbiakat tapasztalja, mindenképpen javasolt a háziorvos felkeresése:

  • fokozódó feledékenység vagy zavartság (pl. gondolkodása összefüggéstelenné válik),
  • depresszióra utaló tünetek,
  • szokatlan viselkedés (pl. nem működik együtt az őt ápoló családtaggal, esetleg agresszívvé válik),
  • képtelenné válik az önellátásra,
  • a környezetváltozást hirtelen nem viseli jól,
  • állandó felügyeletre van szükség, mert önmagát elhanyagolja,
  • eltéved, nem talál haza, nem tudja, mi történt vele.

Háttér

2005-ben világszerte több mint 24 millió ember szenvedett demenciában, ennek kb. 70 százalékát az Alzheimer-kór tette ki, gyakorisága azonban rohamosan emelkedik.

  • 2010-ben már 35 millió demens beteg élt a Földön, ez a szám nagyjából 20 évente meg fog duplázódni,
  • így 2030-ra előreláthatólag mintegy 65 millió ember szenved majd demenciában. 

Előfordulása az életkor előrehaladtával növekszik, a 65 év felettiek kb. 5 százalékát, a 80 év felettiek kb. 20 százalékát érinti, Magyarországon kétszázezren szenvednek ebben a betegségben.

Az Alzheimer-kór pontos kiváltó oka lényegében ismeretlen, ugyanakkor a genetikai hajlamnak jelentős szerepet tulajdonítanak, és számos génváltozatról ismert, hogy fokozhatja a betegség kialakulásának valószínűségét. A genetika mellett a környezeti tényezők is fontosak lehetnek, például a korábbi fejsérülések, cerebrovaszkuláris történések, a magas vérnyomás, cukorbetegség és a depresszió.

Kialakulásáért nemcsak immunológiai eltérést és anyagcserezavart, de szocio-ökonómiai tényezőket is felelőssé tettek, mint­hogy iskolázottabbaknál, jobb jövedelmi helyzetben lévőknél ritkább. Még bizonyos étkezési szokások is „gyanúba keveredtek”, a betegek ugyanis kielégítő kalóriabevitel mellett is jelentősen fogynak. Előfordul családi halmozódás, ilyenkor egyes prekurzor fehérjék génmutációja igazolható.

A betegség hátterében az agy bizonyos területein kialakuló plakkok és zárványok állnak. A biztos diagnózist csak az agy szövettani vizsgálata jelenti, az esetek többségében csak valószínűsíthető a kórkép fennállása a beteg és a családtagok beszámolói, a különböző kognitív funkciókat vizsgáló tesztek, a képalkotó- és laborvizsgálatok alapján.

Bár kezelése nem megoldott, és előbbi jelentések szerint nincs olyan szerek, melyekkel meg lehetne akadályozni a betegség súlyosbodását, bár némelyik gyógyszer átmenetileg csökkentheti a tüneteket. A betegek az őket ellátók segítségére szorulnak, ami jelentős pszichés, testi és anyagi terhet jelent a velük foglalkozók számára, és a pszichotikussá váló betegek esetében antipszichotikumok adása is szükségessé válhat, és a kórkép az egyes betegekben változó sebességgel progrediál, a várható túlélés a demencia megjelenésétől számítva kb. 3-10 év.

Amerikai (USA) kutatók lényeges kezelési eredményekkel tanúskodnak, ilyen például Dale Bredesen professzor munkája a kaliforniai egyetemen). A jelenlegi vélemény az, hogy a betegség kezelhetőségére vonatkozó vélemények megváltozhatnak Bredesen kutatási eredményei alapján.

A fejlett nyugati világban az Alzheimer-kór az egyik legköltségesebb kórképnek számít.

2018-ban egy tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Demencia: hogy függ össze a szívelégtelenséggel az elbutulás?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

demencia

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához