Mások hogy csinálják? (idősgondozás)
Az átlag-életkor hosszabbodásával Európa-szerte előtérbe kerül az idős emberek helyzetének kezelése. Nicolas Sarkozy francia elnök mandátumának kezdetén egyik fő programjaként hirdette meg a "dépendance" (függőség/rászorultság) reformját: ez alatt a különböző mértékben támogatásra, ellátásra szoruló magas korúak családi, állami vagy magánotthonokban történő gondozását, támogatását, az ezzel összefüggő költségvetési, biztosítási és szervezési problémák összessége volt értendő.
Sarkozy elnök legutóbbi újévi üzenetében 2011-re ígérte a kérdéssel foglalkozó törvényt, Roselynne Bachelot, a szolidaritás és a társadalmi összefogás minisztere kapta a megbízást egy országos vita megszervezésére. A viták megyei, tartományi és tartományközi szinten folytak június 20-ig, a kormány még a nyáron dönt több kérdésben és ősszel a tervek szerint már törvénybe foglalják az első konkrét intézkedéseket is.
Június 14-én Francois Fillon miniszterelnök is megszólalt, elvetette azt az utóbbi időben sűrűn emlegetett elgondolást, amely szerint a növekvő költségek egy részét általánosan kötelező magánbiztosítás megkötésével kellene előteremteni. (A fenti javaslatot az AXA biztosító és a francia gyáriparosok szövetsége támogatta, a biztosítók szövetsége ellenezte). A kormányfő szerint ehelyett a kiindulópont "a nemzeti szolidaritás" lesz - francia lapértesülések szerint egyebek között szóba kerülhet e célra 1 százalékos általános örökösödési adó bevezetése, illetve a nyugdíjasok egészségbiztosítási járulékának az aktívakéhoz való igazítása. Az ettől várt mintegy 3,2 milliárd euró azonban a költségeknek csak egy töredékét fedezné.
A Le Monde ezzel kapcsolatban külön mellékletet szentelt a témának. Idézte a szenátus egyik jelentését, amely szerint a gondozásra szoruló idős személyek otthonokban való elhelyezésére, ápolására és támogatására 2010-ben közpénzből csaknem 23 milliárd eurót fordítottak, ebből több mint 14,5 milliárd eurót a társadalombiztosítási kasszából. Ehhez járul a családok által fizetett rész, amely mindent összevetve 10,6 milliárd euróra taksálnak, s ha pénzre számítják át a rokonok és családtagok e téren végzett munkáját, további 12 milliárd euróval nő az összeg.
A rendszer reformját sürgőssé teszi, hogy míg a gondozásra szoruló idős személyek száma jelenleg a felmérések szerint 1 millió 167 ezer fő, a demográfiai felmérések szerint 2040-re már eléri az 1 millió 650 ezret. Az idősápoló intézmények jelenleg 397 ezer embernek adnak munkát (ez a részmunkaidős állásokat is figyelembe véve 340 ezer munkahelynek felel meg), 88 százalékuk nő. Az alkalmazotti létszám növekedőben van: 2003 óta 15 százalékkal gyarapodott, az ápolóké pedig 23 százalékkal. Ezekbe az otthonokba 2007-ben átlag 80 éves korukban költöztek be a lakók, a "függő" betegek ápolására specializálódott intézményekbe 85 év fölötti átlag-életkorban kerülnek a rászorulók.
A költségek három részből adódnak össze: a szállás és étkezés a teljes összeg 65 százaléka, átlag havi 1320 euró, ezt a lakók és családjaik fizetik (az átlagos francia nyugdíj havi 1200 euró). Az otthonok 263 ezer lakója havi 170 euró bérhozzájárulást kap az egészségbiztosítás egyik ágától, sokan csekély adókedvezményre, a legszegényebbek különböző szociális segélyekre jogosultak. Az ápolás a teljes költség 25 százalékát teszi ki, ezt a társadalombiztosítás fizeti, az önrész (legalább havi 200 euró) levonásával. 10 százalék az úgynevezett függőségi tarifa, amelynek fedezetére 2002-ben vezették be a magas életkorú személynek szóló járulékot (APA): ennek havi 461 eurós összegét 72 százalékban a megyei közgyűlések, 28 százalékban az állami költségvetés fedezi.
Franciaországban a 9290 idősotthonban 614 ezer hely van, ezt a "piacot" még a (központi és a különböző szintű területi forrásokból finanszírozott) állami szektor dominálja (78 százalék), a magánszektor azonban már eléri a 22 százalékot, 1999 és 2007 között az új ágyak 71 százalékát a magánkézben lévő idősotthonokban hozták létre. A privát intézmények zöme a nagybefektetők birtokában van, ezek önálló hálózatokat alkotnak.
Olaszországban 82:18 az állami és a privát szféra aránya, viszont Németországban más az idősgondozás struktúrája: 7 százalék állami, 59 százalék szövetkezeti-egyesületi és 34 százalék magánkézben van.
A privatizálás sem csodaszer azonban: Nagy-Britanniában, ahol az egészségügy magánosításának keretében 20 éve a gyorsan fejlődő, a kormány által is támogatott magáncégektől várják a megoldást, a Southern Cross privát kézben lévő idősotthon-hálózat válsága következtében előreláthatólag a kormánynak kell a 31 ezer bentlakó segítségére sietnie. (A jövedelmezőnek indult céget egy amerikai befektető 2006-ban bevezette a tőzsdére, majd 2007-ben szép haszonnal eladta, azóta viszont a Southern Cross szinte teljesen elvesztette értékét).
Az INSEE statisztikai hivatal adatai szerint az időskorral összefüggő költségek jelenleg a francia GDP 1,22 százalékát képviselik, 2040-ben viszont már elérhetik annak 1,8 százalékát. A Le Monde által idézett szakértők szerint a növekedés finanszírozása azonban nem megoldhatatlan, ha sikerül elérni a közpénzek és a magánszféra megfelelő arányú hozzájárulását, az egyének és az intézmények kötelező biztosítási részvételével. Így a francia idősgondozási reform sorsát várhatóan nagy figyelemmel követik más országokban is.
