A zene szerepe a demencia megelőzésében?

Christo Pantev a Rotman Research Institute neurológusa újra és újra elcsodálkozott, hogy idősebb páciensei közül mennyire életerősek és aktívak azok, akik valamilyen hangszeren játszanak. Ezen kívül jelentős különbséget tapasztalt azok között is, akik a demencia szélére kerültek. A beteg elkezd egy sötét szakadék felé sodródni, ahol az emlékezete fokozatosan elhalványul, de memóriájuk utolsó darabkájaként zenei képességükre még emlékeznek.

Pantev évekig kereste a bizonyítékot elméletére, miszerint a zene valamilyen módon megváltoztatja az emberi agy neuronális összeköttetéseinek rendszerét.

Többek között azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy egy készség elsajátítása (mint pl. a hegedülés) fizikailag megváltoztatja-e az agy szerkezetét, fejleszti-e a problémamegoldó (kognitív) és a érzékelő, figyelő (percepciós) képességeket a gyermekek esetében és vajon megóvja-e az idősebbeket a mentális betegségek kialakulásától.

Eredményei azt mutatják, hogy az intenzív koncentráció és a hosszú órákig tartó gyakorlás, míg valakiből képzett zenész lesz, olyan előnyökkel jár, ami messze felülmúlja a zenélés egyszerű örömét.

Mikor Pantev Németországban dolgozott a University of Münster’s Institute for Experimental Audiology-nál, kollégáival olyan betegeket kezdtek tanulmányozni, akik elvesztették egyik végtagjukat. Arra voltak kíváncsiak, hogyan alkalmazkodik agyuk a megváltozott körülményekhez, ugyanis köztudott, hogy a hiányzó végtagban fájdalom vagy egyéb érzés (bizsergés, viszketés) jelentkezhet. Kutatásuk során igen érzékeny berendezéseket használtak az agy elektronikus aktivitásának és a mágneses mezőinek mérésére.

Ennek segítségével megfigyelhették milyen területek aktivizálódtak, mikor a páciensek fantomfájdalomra panaszkodtak elveszített végtagjukban. Az eredmény - 1995-ben jelent meg a Nature-ben – azt mutatta, hogy a megmaradt testrészek küldik a parancsot azoknak az agysejteknek, melyeket korábban a hiányzó végtag használt. Például ha az ajak veszi át ezeknek az agysejteknek az irányítását, egy egyszerű ajakharapás miatt fog a páciens fájdalmat érezni elvesztett végtagjában. Az agy tehát alkalmazkodik a megváltozott körülményhez azzal, hogy neuronális összerköttetései is megváltoznak.

Pantev következő dilemmája az volt, hogy vajon alakítható-e a funkcionális agyi szerkezet tréning segítségével. Pantev saját tapasztalatából tudta, hogy a hegedülés közben a bal kéznek sokkal ügyesebbnek kell lenni, mint a jobbnak, amit kevésbé használ a játék közben. Pantev úgy gondolta, ő maga lesz a legtökéletesebb alany a vizsgálathoz, hiszen gyermekkorában hegedülni tanult. Az eredmény azt mutatta, hogy napi több órányi gyakorlás a hegedűn idegrendszeri elmozdulást idéz elő az agyban. A kutatók egy bukósisakszerű eszközt használtak, melyben több mint 200 érzékelőt helyeztek el, hogy feltérképezhessék az agy mágneses mezőit.

Ezzel a módszerrel képesek voltak mérni a mágneses mezők változásait mind a zenészek, mind a nem zenészek agyában. A résztvevők ujjainak tapintásával stimulálták agyukat. A kutatók igen kifejező változásokat tapasztaltak. Az agy azon területeinek mágneses mezeje, mely a tapintási jeleket elemzi, sokkal erősebb aktivitást mutatott azok esetében, akik tudtak hegedülni, mint azoknál, akik nem. Arról tehát már megbizonyosodtak, hogy a zene "valamit csinál" az agyban.

Pantev egy új területet vizsgálatába kezdett. Az emberi agy sokkal alakíthatóbb fiatal korban. Gyermekek agyi változásait kezdte mérni, miközben első lépéseiket tették meg a zenei képzésben. Legalább két éven keresztül ellenőrzik majd a folyamatosan a vizsgálatba bevont 4-6 év közötti gyerekeket, akik a torontói Suzuki Zenei Iskola diákjai. Összehasonlításként hasonló háttérrel és intelligenciával rendelkező diákokat vizsgálnak, akik soha nem tanultak hangszeren játszani. Az érzékelőkkel ellátott sisak segítségével a kutatók a két éves időszak alatt feltérképezik a teljes mágneses mezőt, melyet a cselekmény vált ki az agyban. Ebből következtetik ki a változás alapfunkcióját és a forrás speciális elhelyezkedését. Választ várnak arra a kérdésre, hogy vajon mi történik az agyban, ami előmozdítja a tanulási folyamathoz való alkalmazkodást.

A kutatás hosszú távú célja, hogy kimutassa, a tanulás – legyen az zenei vagy bármi más figyelmet követelő feladat – rákényszeríti-e az agyat, hogy növelje erőforrásait, az agysejtek hatékonyabb kiaknázásával és a kihasználatlan neuronok újraszervezésével a betegségek, mint pl. a mentális betegségek sokkal hatékonyabb kezelése érdekében. Pantev szerint a válasz igen lesz, de ez egyelőre csak megérzés, még sok munka vár rá és csapatára, hogy ezt bizonyítsák. Meglehet azonban, hogy a zene tanulása különbözik minden más egyéb tanulási tapasztalattól, hiszen senki nem válik tökéletes művésszé egyetlen éjszaka alatt. Ehhez hosszú évek kemény munkája, önfegyelem és magas szintű koncentráció szükséges.

Forrás: www.abcnews.com