Az epilepszia világnapja
A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997-ben hirdette meg Szent Bálint (Valentin) napjára, február 14-re az epilepsziások világnapját, mert az epilepsziások védőszentje is Bálint, a vértanúhalált halt pap.
Az epilepszia szó görögül "fogva tartást" vagy "megragadást" jelent. Az emberiség fél százaléka szenved epilepsziában, de csaknem öt százaléka élete folyamán legalább egy alkalommal átél epilepsziás rohamot. Az összes epilepsziás megbetegedés kétharmada a gyerekkorban kezdődik, de e betegek többsége a kamaszkorig meggyógyul.
Sokáig az epilepsziával élő emberekre félelemmel tekintettek, bizalmatlanok és értetlenek voltak velük szemben, szociális stigmák sorával sújtották őket, pedig olyanok is szenvedtek e betegségben, mint Julius Caesar, Nagy Péter cár, Napóleon, IX. Pius pápa, Dosztojevszkij vagy a költő Lord Byron. Az epilepsziában jelentkező agyi működészavar korszerű szemléletének első szószólója a XIX. században Hughlings Jackson londoni ideggyógyász volt.
Az epilepszia (visszatérő görcsrohamokra való hajlam) a leggyakoribb agyi zavar. Az agyban található idegsejtek nagy erejű elektromos kisüléseiből keletkezik, de nincs köze az elmebetegségekhez. Az öröklött hajlam mellett különböző balesetekből adódó fejsérülések, fertőző betegségek utáni állapot következtében, valamint születés előtti és alatti károsodások miatt is létrejöhet váratlan tudatzavar.
Az emberek többnyire csak az eszméletvesztéssel járó úgynevezett nagy rohamot ismerik, de ez csak egyike az epilepszia harminc különböző megjelenési formájának. Van például úgynevezett kis roham is, amely rövid ideig tartó szellemi kieséssel jár, máskor a beteg pár pillanatra csupán összerándul, mintha megrettent volna valamitől, illetve elrévedt, elbambult volna. A beteg a roham ideje alatt történtekre általában nem emlékszik vissza.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1997-ben világméretű kampányt hirdetett az epilepszia és a körülötte elterjedt előítéletek ellen. A fő cél az, hogy szűnjön meg az epilepszia körüli homály és fogadják el mindenütt, hogy ez gyógyítható betegség. Számos országban ugyanis még mindig nem agyműködési zavarnak tudják be, ezért a betegséggel élők jelentős része nem jut gyógykezeléshez. Az epilepsziások sokszor diszkriminációtól szenvednek a családban, az oktatásban, a munkavállalásban, állampolgári jogaikban.
Magyarországon mintegy 60 ezer embert, illetve családot érint az epilepszia, és mintegy félmillió embernek lehet életében egyszer vagy többször epilepsziás rohama. A mai korszerű kezelések (gyógyszerek, esetleg műtét) eredményeként a betegek 70-80 százaléka tünetmentesen élhet, ugyanakkor minden második beteg a vele szemben támasztott előítéletek miatt képtelen beilleszkedni környezetébe.
