Ezeket látta már?

Nem csak ártalmatlan szorulás - ilyen, amikor székrekedéssel jelez a rosszindulatú daganat

daganat, rák, hólyagrák, wc

Sokan küzdenek székrekedéssel, amelynek hátterében egyes esetekben súlyos betegség is állhat.

Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa a kellemetlen panasz lehetséges okairól beszélt.

A székrekedés tünetei

Székrekedés alatt a széklet mennyiségének és gyakoriságának csökkenését értjük a bélmozgások lanyhulása miatt, illetve a túlzott erőlködéssel járó székelést, mivel túl sok víz szívódik vissza a vastagbélben. Ekkor a két ürítés között legalább 48 óra telik el, és hetente legfeljebb háromszor jelentkezik.

Gyakori tünet még mellette a puffadás, hasi fájdalom, a teltségérzés, valamint a rossz közérzet. A probléma lehet elsődleges és másodlagos is, attól függően, áll-e valamilyen kiváltó zavar a hátterében.

A székrekedés kortól és nemtől függetlenül jelentkezhet, és legtöbbször a helytelen életmód okolható érte. Amennyiben a probléma zavaró és krónikus mérteket ölt, úgy érdemes másodlagos formájára gyanakodni, ugyanis előfordulhat, hogy pl. valamilyen autoimmun betegség, hormonális zavarok, idegrendszeri problémák, illetve belgyógyászati betegségek okozzák a panaszt.

Ezek a hormonális zavarok okozhatnak székrekedést

  • Pajzsmirigy-alulműködés: a túl kevés pajzsmirigyhormon jelenléte az egész szervezet működését lelassítja, így a betegek gyakran küzdenek krónikus székrekedéssel. Amennyiben gyógyszeres kezeléssel normalizálni lehet a TSH, T3 és a T4 szintjét, úgy a panasz rendszerint megszűnik. Igen nagy segítséget jelenthet továbbá a jód és a szelén fogyasztása is, azonban a jódot csakis orvosa beleegyezésével szedjen, ugyanis vannak olyan pajzsmirigyzavarok, amikor a jód csak ront az állapoton!
  • Mellékvesekéreg zavara: a mellékvesekéreg zavarai hasmenést és székrekedést is eredményezhetnek. Érdemes tudni, hogy a magas kortizol szintet (ami a mellékvesekéreg bizonyos zavara) Cushing szindróma is okozhatja, melyet kezelni szükséges! A mellékvesekéreg a kortizolon kívül aldoszteront is termel, mely a só-és vízháztartásért felelős. Amennyiben mennyisége megemelkedik, úgy Conn-szindrómáról beszélünk, aminek jellegzetes tünete a nem szűnő magas vérnyomás, székrekedés, izomgörcsök, fejfájás, gyakori vizelés. Oka, a mellékvesekéreg daganata. A mellékvesekéreg zavarának terápiája a kiváltó októl függ, így a gyógyszeres kezelésen kívül megoldást a műtét jelenthet még (daganat esetén).
  • Cukorbetegség: a cukorbetegek igen gyakran szenvednek székrekedéstől, ami a betegség egy szövődményével, a neuropátiával magyarázható. Ekkor ugyanis az idegkárosodás a vastagbél mozgására is kihat, így annak tevékenysége csökken, és székrekedés lép fel. Kezelése gyógyszeres/inzulinos terápiával történik, mely mellett igen fontos a személyre szabott életmódprogram.

A székrekedés további lehetséges okai

  • helytelen életmód
  • kevés folyadékfogyasztás
  • anorexia, bulimia
  • bizonyos gyógyszerek
  • rosszindulatú daganat (pl. vastagbélrák)
  • stressz
  • terhesség
  • klimax
  • neurológiai probléma (pl. Parkinson kór)
  • IBS
  • Crohn-betegség
  • aranyér

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Viszkető végbéltájék: ha este érzi, parazita okozza

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#székrekedés

Forrás: Budai Endokrinközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához