Ezeket látta már?

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben a pajzsmirigygyógyszer szedése során

pajzsmirigy gyógyszer szedés hiba felszívódás

Nem elég csupán arra figyelni, hogy naponta közel azonos időpontban vegye be a gyógyszert.

A pajzsmirigyzavarok számtalan embert érintenek, melyek közül a pajzsmirigy túlműködés és alulműködés a leggyakoribb. Szerencsére a legtöbb esetben ezek az állapotok gyógyszerrel könnyen kezelhetőek, ám nem árt néhány fontos szabályt betartani.

Nem ugyanabban az időpontban veszi be a gyógyszert

A pajzsmirigyzavarok gyógyszeres terápiájának sikerének egyik kulcsa a következetesség: ez azt jelenti, hogy az előírt adagot naponta, ugyanabban az időben vegye be.

Kávéval veszi be

Sokan reggelente veszik be a gyógyszert, ám a legtöbb embernél ez a kávézás időszaka is. Éppen ezért gyakori, hogy a kettőt összekötik és a gyógyszert ezzel öblítik le. A kávé azonban megzavarhatja a pajzsmirigygyógyszer felszívódását, így lehetőleg várjon a tabletta bevétele után legalább egy órát és csak utána fogyasszon kávét.

Egyéb gyógyszereket is el kezd szedni

Előfordulhat, hogy valakinek más gyógyszert is felír az orvos – ilyenkor érdemes konzultálni endokrinológusával is, hiszen több készítmény kölcsönhatásba kerülhet a pajzsmirigygyógyszerével, így annak hatása csökkenthet, de akár fokozódhat is.

Kálcium, vas és pajzsmirigy gyógyszer

A pajzsmirigy gyógyszerek nemcsak más gyógyszerekkel kerülhetnek kölcsönhatásba, de bizonyos vitaminokkal, ásványi anyagokkal is. Ezek közül a kálcium és a vastartalmú étrendkiegészítők jelentik a legnagyobb veszélyt, mivel azok nagymértékben csökkentik a készítmény felszívódását. Amennyiben ilyeneket szed, várjon 3-4 órát a szedésük között!

Nem megfelelően tárolja

Ha nem megfelelően tárolja a gyógyszerét, azzal jelentősen csökkenti a hatékonyságát. A tablettákat tartsa száraz, fénytől védett helyen és ne legyen kitéve szélsőséges hőmérsékleti hatásoknak (pl. ne hagyja autóban a nyáron).

Nem veszi figyelembe az évszakváltásokat

Sok krónikus betegség kezelése más nyáron és más télen - ilyenkor gyakori, hogy más dózisra van szükség. Nincs ez máshogy pajzsmirigyzavar esetén sem, így érdemes ellenőriztetni a komolyabb hőmérséklet-változásokkor a TSH, T3 és T4 szintet, mivel könnyen lehet, hogy más adagolásra van szüksége a hidegebb hónapokban, mint a nyári kánikulában.

Túladagolja a gyógyszerét

A pajzsmirigy alulműködés gyakran túlsúllyal jár, melyre a gyógyszeres kezelés megoldást nyújthat. Vannak azonban olyanok, akik ezért nagyobb dózist vesznek be, mint amennyit az orvosuk ajánl, csak hogy gyorsabban olvadjanak le a kilók. Ilyenkor azonban olyan tünetek jelentkezhetnek, mint az idegesség, heves szívdobogás, illetve a hasmenés. Fontos, hogy az előírt adagban alkalmazza a készítményt, máskülönben rossz esetben akár tápanyaghiány, illetve szívpanaszok is felléphetnek!

Összegzés

  • A pajzsmirigy túlműködés és alulműködés igen gyakoriak.
  • A gyógyszerek felszívódását megzavarhatja a kávé és bizonyos étrend-kiegészítők is.
  • Fontos a gyógyszer következetes szedése.
  • Évszak-változásokkor ellenőriztetni kell a pajzsmirigy hormonszinteket.
  • Fontos a megfelelő tárolás, mert enélkül csökkenhet a gyógyszer hatékonysága.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Pajzsmirigy alulműködés vagy menopauza? Így különböztethető meg a kettő

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

pajzsmirigy alulműködés

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához