Ezeket látta már?

Közösségbe kerülő gyermekek betegségei: ekkor kell aggódnunk

Gyermekkori fertőzések immunrendszer

A gyermekek egészsége és betegségeik gyakorisága számos tényezőtől függ.

Amikor a kisgyermekek először mennek bölcsődébe vagy óvodába, gyakran visznek haza különféle fertőzéseket. Bár aggasztónak tűnhet, ez legtöbbször természetes folyamat, a gyerekek idővel „kinövik”.

A betegségek gyakorisága

Azok a gyermekek, akik még nem találkoztak a közösségekben elterjedt kórokozókkal, különösen, ha nincsenek nagyobb testvéreik, az első időszakban gyakrabban megbetegedhetnek. Ennek oka, hogy az immunrendszerük még fejlődésben van, és csak serdülőkorra éri el a felnőttek immunválaszának érettségét. A gyermekkori immunitás az anyai védelemből, illetve az újabb fertőzésekkel való találkozásból épül fel. Az „állandó” betegeskedés általában 6 hónapos kor után kezdődik, miután az anyától kapott immunológiai védelem kezd elhalványulni.

A bölcsődés és óvodás gyermekek évente akár 7-8 megfázásos megbetegedést is átélhetnek, ez később, iskoláskorban 5-6 alkalomra csökken. A felnőttkorhoz közelítve ezek a megbetegedések egyre ritkábban fordulnak elő, évente körülbelül 4 alkalommal.

Az immunrendszer fejlődése

A fertőzésekkel való megküzdés az immunrendszer feladata. Az immunrendszer működése rendkívül bonyolult és összetett. Az immunrendszer két fő részből, a veleszületett és szerzett (tanult vagy adaptív) immunitásból áll. Az immunrendszer fejlődése már a magzati korban, a méhen belül megkezdődik, és nagyjából a serdülőkorra fejeződik be. A várandósság alatt az anyai vérből származó ellenanyagok is hozzájárulnak a védelemhez, amelyek általában fél éves korig segítik a fertőzések elleni védekezést.

A következő nagy lépés a születés: kimutatható különbség van a hüvelyi úton vagy a császármetszéssel született gyermekek fertőzések iránti fogékonyságában. A hüvelyi úton történő szülésnél a szülőcsatornában más típusú anyai normálflórával találkoznak az újszülöttek, mint császármetszés esetén. A születés során „szerzett” anyai mikrobiom lesz az alapja a gyermek saját bélflórájának, mely meghatározza az immunrendszer fejlődését. Egy kutatás szerint 5 éves korig gyakrabban kerülnek kórházba légúti, gyomor-bélrendszeri és vírusos fertőzésekkel a császármetszéssel született gyermekek.

A méh steril közegéből kikerülve a csecsemők számtalan kórokozóval találkoznak. Az anyától a magzati élet alatt kapott ellenanyagok mellett a szoptatás során az anyatejjel is további védelmet nyújtó antitestek jutnak a szervezetükbe, melyek segítik a fertőzésekkel szembeni védekezést. Kutatások kimutatták, hogy az anyatejes táplálású csecsemők bélflórája eltér a tápszeres babákétól, ami jelentősen befolyásolja az immunrendszerük fejlődését. Az antibiotikumok használata szintén hatással van erre a bélflórára, ezért ezeket csak alapos mérlegelés után célszerű alkalmazni.

Az immunrendszer fejlődésére számos külső tényező hatással van

Azok a csecsemők, akiknek idősebb, már közösségbe járó testvéreik vannak, korábban találkoznak különféle kórokozókkal, ami elősegíti az immunrendszerük erősödését. Emellett a nem túl steril, mérsékelten tiszta környezet – például háziállatok jelenléte – is támogathatja az immunrendszer alkalmazkodását, hiszen így többféle mikroorganizmussal találkozhat a gyermek szervezete.

A gyakori antibiotikumhasználat viszont lehet az immunrendszerre, különösen a korai életszakaszban. Az antibiotikumok nemcsak a káros baktériumokat pusztítják el, hanem a hasznos bélflórát is, amely fontos szerepet játszik az immunrendszer megfelelő működésében.

A legnagyobb változás általában akkor következik be, amikor a gyermek közösségbe kerül. Ilyenkor sok új kórokozóval találkozik, ami fokozott terhelést jelent az immunrendszer számára. Bár ez gyakori megbetegedésekkel járhat, hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek immunrendszere megerősödjön és hatékonyabban védekezzen a fertőzésekkel szemben.

Tipikus betegségek a gyermekközösségekben

A gyerekközösségekben az érintéssel és a cseppfertőzéssel terjedő kórokozók adódnak át legkönnyebben.

A leggyakoribbak a

  • vírusos légúti fertőzések;
  • vírus vagy baktérium okozta emésztőszervi betegségek;
  • kötőhártyagyulladás;
  • kéz-láb-száj betegség.

Mikor kell aggódnunk?

A gyermekek fertőzései gyakran tartanak akár két hétig is, és egy-egy köhögés akár hetekig is fennállhat. Az éves 12 fertőzés is normálisnak tekinthető ebben az életkorban.

Azonban vannak olyan esetek, amikor indokolt a szakemberhez fordulni:

  • egy éven belül négy vagy annál több fertőzés okozta fülgyulladás;
  • egy éven belül kettő vagy annál több súlyos arcüreggyulladás;
  • két hónapig vagy annál tovább tartó, eredménytelen antibiotikumkezelés;
  • egy éven belül kettő vagy annál több tüdőgyulladás;
  • visszamaradt testi fejlődés;
  • visszatérő, mély tályog a bőrön vagy bármely belső szerven;
  • nem vagy nehezen gyógyuló afta a szájban vagy gombás bőrbetegségek tartós megléte;
  • intravénás antibiotikumkezelés szükségessége a fertőzések leküzdéséhez;
  • kettő vagy több súlyos fertőzés, beleértve a szepszist;
  • veleszületett immunhiányos állapot a családi kórelőzményben.

Amennyiben a fent felsorolt állapotok közül kettő meglétét észleli gyermekénél, forduljon a házi gyermekorvoshoz. Visszatérő vagy makacs fertőzések megléte esetén javasolt a mielőbbi kivizsgálás az esetleges immunhiányos állapot felismerése érdekében. A veleszületett immunhiányos állapot korai diagnózisa és kezelése életmentő lehet!

Hogyan előzhetjük meg a fertőzéseket?

Az egészséges életmód nagyban hozzájárul a gyerekek immunrendszerének fejlődéséhez és a betegségek megelőzéséhez.

Íme néhány fontos tipp:

  • kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag étrend;
  • megfelelő mennyiségű és minőségű alvás;
  • minél több mozgás, lehetőleg szabad levegőn;
  • személyes higiéné megtanítása (helyes kézmosás, tüsszentés, köhögés során a száj elé tett kéz stb.);
  • adassa be gyermekének a kor szerint szükséges és ajánlott védőoltásokat.

Ha gyermeke beteg, ne vigye közösségbe! Fontos tudni, hogy sok légúti betegség már a tünetek megjelenése előtt fertőz, míg például a hetek óta el nem múló köhögés mellett is lehet egészséges a gyerek, ezért nem kell hetekig otthon tartani.

Összegezve

  • Az immunrendszer fejlődése különösen fontos szerepet játszik a gyermekek egészségében.
  • Az anyai védelem mellett a gyermek saját immunrendszere is fokozatosan fejlődik.
  • Császármetszéssel született gyermekek immunrendszere eltérhet a hüvelyi úton születettekétől.
  • A gyermekek közösségbe kerülése fokozott terhelést jelent az immunrendszerük számára.
Sokszor náthás a gyerek? Ez az orrfolyás 7 leggyakoribb oka

Sokszor náthás a gyerek? Ez az orrfolyás 7 leggyakoribb oka

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

nátha

Forrás: NNGYK
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához