Ezeket látta már?

Ritka esetekben a vércsoportja megváltozhat - ezek lehetnek az okai

vércsoport megváltozik érdekesség miért

A vércsoportunk az életünk során jellemzően állandó. Azonban bizonyos ritka körülmények és orvosi beavatkozások mégis megváltoztathatják.

Az orvosi, egészségügyi adataival kapcsolatosan egy dolgot szinte mindenki igyekszik megjegyezni: ez pedig a vércsoport. Tudjuk, hogy fontos, így próbáljuk azt memorizálni. Általában úgy gondolunk rá, mint egy örök érvényű dologra, mely életünk végéig elkísér. Ez a legtöbb esetben így is van, ám előfordulhat, hogy olykor megváltozhat.

Miért változhat meg a vércsoport?

Kevesen tudják, de a vércsoportunk bizony megváltozhat, ideiglenesen, vagy akár végérvényesen is. Ez persze nem történik meg csak úgy magától, a legtöbb esetben orvosi körülmények közt zajlik le. De lássuk, mik is okozhatják ezt a furcsa jelenséget!

Ritka esetekben bizonyos bakteriális fertőzések időlegesen megváltoztathatják a vércsoportot. A szerzett B jelenség néven ismert állapot csak az A vércsoportú embereket érinti, és általában szepszisben, vastagbélrákban vagy bélelzáródásban szenvedő betegeknél fordul elő. Ekkor az illető fertőzést kap, melynek során bizonyos gram-negatív baktériumok olyan enzimeket termelnek, amelyek megváltoztatják a vörösvértestek felszínén lévő A antigént. Az A antigén normál esetben N-acetil-D-galaktózamin, de ezek az enzimek átalakítják D-galaktózaminra, amely nagyon hasonló a B antigénhez, és ez keresztreakcióba lép az anti-B reagensekkel.

Ez a jelenség a beteg gyógyulása után megoldódik.

A vércsoport ideiglenes megváltozása nagy mennyiségű vérátömlesztésnél is kialakulhat. Ez műtétek során léphet fel, mikor a beteg nem azonos, hanem 0- vért kap. A teljes vérmennyiség lecserélődése miatt egy ideig a vércsoport is megváltozik. Azonban a csontvelőben termelődő saját vörösvértestek négy hónapon belül rendezik a helyzetet.

Abban az esetben, ha a beteg csontvelő-transzplantációt esik át, nem kell egyezzen a saját és a donor vércsoportja. A vörösvérsejtek a csontvelőben képződnek, és ha más típusú donortól kap csontvelő-transzplantációt, a saját vércsoportja megváltozik. A csontvelő-termelődő őssejtek, amelyek a vörösvértesteket is előállítják, ekkor már a donor vércsoportját termelik.

- Ha őssejteket kap egy donortól, a donor vércsoportja eltérhet az önétől - írja az IFLScience. Körülbelül egy évbe telik, amíg a vércsoportja átalakul.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Véradás: miért fontos a vércsoport, és meddig tárolható a vér, amit adtunk?

Véradás: miért fontos a vércsoport, és meddig tárolható a vér, amit adtunk?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vércsoport

Forrás: IFLScience
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához