Magyar ápolók és orvosok szólaltak meg: „Ez egy háború lesz, ahol nem vér fog folyni, hanem sok könny”
Az egészségügyi dolgozók igazi hősök, köszönjük meg együtt a munkájukat holnap, azaz kedden este 8 órakor!
Kedden, este 8 órakor köszöntsük együtt tapssal az egészségügyi dolgozókat az egész világon. Csatlakozz te is az Egészségkalauz.hu kiadója, a Ringier Axel Springel lengyel leányvállalatának kezdeményezéséhez!
Magyarországon minden 8. koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozó
Most kedden – az egészségügy világnapján – este 8 órakor köszöntsük együtt tapssal az egészségügyi dolgozókat az egész világon, és mondjunk köszönetet közösen azért a megfeszített munkáért, amit nap mint nap végeznek. Mutassuk meg, hogy hálásak vagyunk nekik! Ők azok, aki vásárra viszik a saját bőrüket: Magyarországon minden 8. koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozó.
Ahogy a járvány fokozódik, mind többen szorulnak kórházi ellátásra. Az a terhelés, amellyel az egészségügyi dolgozók szembesülnek, messze felülmúl minden korábbi elképzelést. Valódi háborúban állunk, emberéletek vannak veszélyben. Az egészségügyi ellátásban dolgozóknak nap mint nap a legjobbat kell nyújtaniuk, hogy sértetlenül kerüljenek ki ebből a harcból.
Ez az erőfeszítés sok ember együttes küzdelme: orvosoké, ápolóké, a támogató szolgálatoké, takarítóké és még több ezer másik emberé, akiket lehetetlen lenne itt mind felsorolni.
Szóljon nekik a taps az egészségügy világnapján, április 7-én, azaz holnap este 20 órakor!
Amikor először hallottam, hogy emberek megtapsolnak minket és minden reményük bennünk van, nem sokon múlott, hogy megkönnyezzem. Hogy az egész világon ünneplik ugyanúgy, az csak egy újabb bizonyíték számomra, hogy itt és most nemzettől, kultúrától függetlenül nézünk farkasszemet egy nagy, közös problémával. Több tennivaló nagyobb kockázat, ezt hozza a járványhelyzet, aminek főszereplőivé válunk. De nem csak mi, egészségügyi dolgozók, hanem az egész emberiség áll egy nagyon nagy kihívás előtt! Győzni fogunk, most is!
Nagyon meglepett, amikor először hallottam a tapsot. Az egyik nap épp a munkából sétáltam haza, és egyszer csak az emberek elkezdtek tapsolni az ablakból. Senki nem tudta, hogy orvos vagyok, egészen zavarba jöttem. Ismerek olyan nővért és orvoskollégát is, aki sírva is fakadt, amikor először hallotta a tapsot. Egészen felemelő élmény érezni ezt a támogatást.
Az olyan apróságoknak is nagyon örülünk, amikor ismeretlenek süteményt, ételt küldenek a sürgősségi és más osztályokon dolgozóknak. Ezek az élmények rengeteg erőt adnak ebben a nehéz helyzetben!
Már sokszor éreztem büszkeséget a szívemben, hogy ápolónő vagyok. Akkor is büszke voltam, amikor hozzánk vágták,hogy csak egy ápoló vagy, ezért kapod a fizetésedet. Akkor is büszke voltam, amikor fájó szívvel hagytam ott a családomat, hogy hét végén, ünnepnapokon másokat ápoljak. Most összekapaszkodunk, és felvesszük a kesztyűt és összeszorult gyomorral harcolunk magunkért, egymásért, mindenkiért.
Csak annyit tudunk, amit mindenki a külföldi hírekből. Mert a mi életünkben ilyen még nem volt. Ez egy háború lesz, ahol nem vér fog folyni, hanem sok könny. Tudom, hogy egymásra számíthatunk, tudom, hogy mindenki oda fogja tenni magát, és hiszem, hogy úgy jövünk el minden műszak végén, hogy emberek maradtunk.
