Már úton a Lyme-kór elleni vakcina - jönnek az embereken végzett tesztek
Bár néhány évig még nem lesz elérhető, ám igen jó úton haladnak a kutatások.
A nyári időszak igen veszélyes a kullancsok okozta fertőzések szempontjából, hiszen -bár az éghajlatváltozás miatt egész évben velünk vannak - ilyenkor a rövidebb ruházat miatt könnyen a bőrünkre kerülhetnek és befúrhatják magukat ezek a kellemetlen vérszívók.
Az egyik leggyakoribb, kullancsok által terjesztett betegség az a Lyme-kór, melyet a Borrelia burgdorferi baktérium okoz. Idejében felismerve erős antibiotikumokkal kezelhető, ám ha erre nem kerül sor, úgy a későbbiekben ideggyulladásokat, izomfájdalmakat, szívizomgyulladást, szívritmuszavarokat, arcidegbénulást eredményezhet.
Oltás a Lyme-kór ellen
Bár jelenleg nincs ellene védőoltás (volt, ám egy amerikai vakcina, de a gyártók 2002-ben kivonták a forgalomból) ám jó hír, hogy a tudósok már dolgoznak ennek kidolgozásán és most úgy tűnik, sikerült is kifejleszteniük a vakcinát.
Az új oltás -amelyet a Pfizer és a Valneva gyógyszergyárak alkották meg - a VLA15 a fejlesztés 2. fázisában tart, ahol már gyermekeken és felnőtteken tesztelik. Ezzel pedig a klinikai vizsgálatok utolsó szakaszába lépett. A szer egy olyan többértékű vakcina, amely a Borrelia külső felszíni protein A-ját (OspA) célozza meg. Ha a szervezet már ki volt téve az OspA-nak a vakcinán keresztül, és valóban erős immunválaszt váltott ki, akkor a szervezet képes lesz leküzdeni a baktériumot, amint az behatol a szervezetbe
A VLA15 nevű vakcinát négy adagban (három alapdózis plusz egy emlékeztető oltás) tesztelik embereken, és eddig igen biztatóak az eredmények. A közelgő 3. fázisú klinikai vizsgálat során a kutatók tovább vizsgálják a vakcina hatékonyságát és biztonságosságát.
"A Lyme-kór növekedésével minden eddiginél fontosabb, hogy az embereknek lehetőségük legyen megvédeni magukat a betegségtől- mondta Annaliesa Anderson PhD, a Pfizer alelnöke, valamint a vakcina kutatási és fejlesztési részlegének vezetője. - Reméljük, hogy a 3. fázisú vizsgálat adatai majd tovább erősítik a VLA15 pozitív hatásait.
Mikor lehet elérhető a vakcina?
Bár igen jó eredményeket érnek el a vakcinával, ám pár évet még biztosan kell várni arra, hogy elérhető legyen. Jelenleg nincs hivatalos ütemterv arra, hogy mikor jelennek majd meg a tesztekre vonatkozó adatok, bár a Pfizer szóvivője a Health-nek elárulta , hogy a tanulmány csak két és fél évet fog igénybe venni, ráadásul utána a Pfizer-nek még be kell nyújtania FDA jóváhagyási kérelmét.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!