Koronavírus: megszólalt a Honvéd kórház igazgatója - sok az új fertőzött
A budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint a régióban jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek aránya, de intenzív osztályon, illetve lélegeztetőgépen egyelőre csak "elvétve" vannak páciensek.
Wikonkál Norbert Miklós az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában azt mondta: a Honvédkórház több városi egészségügyi intézmény munkáját is koordinálja, és az utóbbi időben partnereiket is arra kérik, hogy nyissanak új ágyakat a koronavírus járvány erősödése miatt.
"Nem százas nagyságrendben egyelőre, hanem húszat-tizenötöt naponta" - fűzte hozzá.
Kérdésre kifejtette, hogy a vírus omikron variánsára továbbra is igaz, hogy enyhébb tüneteket okoz, viszont nagyon fertőző, "gyakorlatilag a falon is átmegy".
A főigazgató azt javasolta, hogy akinek felsőlégúti panasza van, hordjon maszkot és tartson távolságot az emberektől.
Hangsúlyozta, hogy szokatlan az, hogy a járvány nyáron sem nyugszik. Az is újdonság, hogy a gyerekek sokkal erősebb tünetekkel esnek át a betegségen. Magas láz, rossz közérzet és étvágytalanság is jelentkezhet náluk - tette hozzá.
Wikonkál Norbert Miklós hangsúlyozta, hogy az oltás felvétele és az önkéntes maszkhordás továbbra is nagyon jó döntés. Augusztustól - hetente kétszer - újra lehet majd bejelentkezés nélkül is oltást felvenni a Honvédkórházban - jelezte.
Olvasson tovább! Covid elleni oltás után több ezer nő erősebb menstruációt tapasztal