Ebola más szemszögből: elhanyagolt trópusi betegségek?
A jelenlegi ebola-krízis legfontosabb tanulságait már talán sikerült levonnunk: a kihívás főként az emberi kapacitásokat, a gazdasági és szociális problémákból eredő cselekvési nehézségeket érintik. Emellett csekélyebb jelentőségűnek tűnik a túlhangsúlyozott kérdés a gyógyszeres kezelés és a védőoltás teljes hiánya... Az elhanyagolt betegségek körébe tartozik az Ebola-fertőzés is.
A három elsősorban érintett ország (Sierra Leone, Libéria és Guinea) el kell ismerni, hogy egyéb trópusi betegségeket illetően jelentős előrehaladást tett az elmúlt években. A folyami vakság (onchocercosis), az elefantiázis, a bilharziázis ezen országokban voltaképpen felszámolásra került. Egyéb programok is indultak, de jelenleg mindezek sikere az Ebola-fertőzés lehetséges felszámolásán múlik.
Az elhanyagolt trópusi betegségek (NTD) krónikus fertőzések, a legszegényebb, és egészségügyi ellátáshoz legkevésbé jutó populációkat érinti, de a siker elsősorban attól függ, hogy eredményesen tudják-e a helyi közösségek osztani a gyógyyszeradományokat és működnek-e pl. iskolai féregtelenítő programok.
Az NTD programokban résztvevő önkénteseket kiképzik, és ők kerülhetnek pl. egy ebola-fertőzés frontvonalába, ahol részt vesznek többek között a közösségi egészségügyi tanácsadás, oktatás programjaiban is.
Az állati forrásból felbukkanó ebola-fertőzés jellemzői az igen erőteljes fertőzképesség (infektivitás), a hosszú lappangási idő, és a magas halálozási arány. Itt nagyon speciális egészségügyi intézkedések szükségesek a fejlett világban is, gondolunk pl. Madrid és Dallas példájára, ahol nem előzték meg a transzmissziót az egészségügyi dolgozók között, pedig ismert volt a kockázat.
Ezzel szemben a járvány központjában, Nyugat-Afrikában nemcsak a tudás hiányos, vagy teljesen hiányzik, hanem hanem az egészségügyi rendszer is elégtelen, működésképtelen, vagy szinte egyáltalán nincsen. Ezek a közösségek, népcsoportok jelentik az út végét: a kommunikáció csekély, elégtelen a kormányzatok működése, nincsenek állami szolgáltatók, a közösségek a hagyományok és titkos rituálék alapján szervezőednek és működnek, amely előírja számukra hogy ne vegyék figyelembe pl. az infekció-kontroll rendelkezéseit, szabályait, még akkor sem amikor közismert a kockázat(!)
Érdekes módon az NTD programok valahogyan mégis elérték ezeket a közösségeket... A folyami vakság program pl. az ivermectin nevű gyógyszer terjesztésével a populációban évi 40 millió (!) kezelést tett lehetővé, akár még olyan helyeken is, amelyek több mint 20 km-re voltak a legközelebbi egészségügyi ellátóhelytől. Az ebola-érintette közösségek szintén nagyon az út végén vannak, a legszegényebb populációkról beszélünk. A fejlett világban kevesek értik meg a nyugat-afrikai logisztikai és kommunikációs problémákat, már csak azért is, mert akár nálunk, akár Nyugat-Európában, Amerikában stb. mindez a közösségek együttműködésével zajlott, hosszú évtizedek gazdasági befektetései és népegészségügyi felvilágosító, oktató programjai mellett, és számos partner együttműködése, közös akarata révén.
Becslések szerint 2050-re a világ lakosságának fele, ebben a gyermek- és serdülőkorúak 60%-a a trópusokon fog élni, de az ő köreikben jelenleg csak 0,6%-os az NTD-programokkal való ellátottság, és annak megfelelő finanszírozása. Az ebola-járvány jelentős fenyegetés nemcsak önmagában, hanem szélesebb értelemben a környezeti katasztrófákkal, a klímaváltozással együttesen. Mindez számos egyéb mellett meglehetősen veszélyezteti az NTD-programok megvalósíthatóságát, sikerességét is. Szegénységben élő emberek százmillióinak jelenthetnek reménysugarat az NTD-programok. A világ egészségpolitikusainak felelőssége, hogy ezek fennmaradjanak, az invesztíció és a finanszírozás mellett megfelelő (orvostudományi) háttérrel, amelyek együttese biztosíthatja e programok sikerét a világ legszegényebb, legelmaradottabb, és legjobban rászoruló térségeiben, területein.
Forrás:
http://www.sciencedaily.com/releases/2014/10/141016085656.htm
