Ezeket látta már?

Vizelési szokások, melyek könnyen megbetegíthetik - vajon hányat vét közülük?

vizelési szokás hiba betegség

A vizelési szokások bizony jelentősen befolyásolhatják a vizeletkiválasztó rendszer egészségét.

Valószínűleg kevesen gondolkoznak azon, vajon helyesen vizelnek-e vagy sem, hiszen ezt automatikusan tesszük. Az urológus azonban mégis óva int néhány rossz szokástól.

Ugyanakkor vannak olyan hibák, szokások, amelyek befolyásolják a vizeletkiválasztó rendszer egészségét, és amelyeket éppen ezért érdemes korrigálni. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa a témával kapcsolatos tanácsait osztotta meg.

A vizeléssel kapcsolatos panasz betegség tünete is lehet

- Urológusként sokszor látjuk, hogy a vizelés akár problémák forrása is lehet, bár az ezzel kapcsolatos tünetek sokszor valamilyen betegségre utalnak. A húgyúti fertőzés jellegzetes tünete például a gyakori, sürgető vizelési inger, a prosztatamegnagyobbodás megnehezíti a vizeletürítést, az inkontinencia pedig eleve vizelettartási zavart jelent. Ugyanakkor vannak olyan életmód-, szokásbeli hibák, amelyek maguk is kockázati tényezők lehetnek urológiai szempontból, ezeket érdemes kiküszöbölni – ismerteti Rákász doktor.

Ez a helyes vizelés 5 szabálya

1. Ne tartogassa!

A vizelési ingert nagyon sok hétköznapi helyzetben visszatartjuk, hiszen kényelmetlennek tűnik megszakítani például egy utazást vagy egy mozilátogatást. Holott a tartogatás olyan problémákat okozhat, mint a vizeletszivárgás, vagy éppen a baktériumok elszaporodása. Ez utóbbi pedig növeli a húgyúti fertőzés kockázatát – ami nem csak felnőtteknél, de gyerekeknél is lehet a visszatartás következménye. Vagyis, ha vizelési ingert érzünk, minél hamarabb érdemes vécére menni, bár a túl gyakori vizelési inger már betegség tünete lehet.

2. Ürítse ki teljesen!

Amikor sietségben vagyunk, gyakran sajnáljuk az időt a hólyag teljes kiürítésére. Ez pedig ugyanolyan problémát okozhat, mint a tartogatás: lehetővé teszi a baktériumok felszaporodását, ezen kívül pedig növeli a fájdalmas hólyagkövek kialakulásának kockázatát is. Ugyanakkor idősebb, prosztataproblémával élő férfiaknál nem is olyan könnyű a teljes kiürítés, ezért nekik – és mindenki másnak is -, érdemes a vizelés végén egy kis erőfeszítést, nyomást alkalmazni, hogy érezhető legyen, tud-e még vizelet távozni.

- A nem teljes vizeletürítés a prosztatamegnagyobbodás egyik tipikus tünete, a gyakori vizelési inger, az éjszakai vizelés, az akadozó vizelés mellett. Mivel azonban ezek a tünetek akár súlyosabb betegségre, például prosztatarákra is utalhatnak, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulva kivizsgáltatni őket. Ami pedig a vizelet teljes kiürítését illeti, fontos lenne rászoktatni magunkat, hogy ne kapkodjunk a vizeléssel, és szánjunk egy percet arra, hogy meggyőződjünk róla, nincs-e maradék, kiüríthető vizelet a hólyagban – hangsúlyozza dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa.

3. Ne menjen túl gyakran sem WC-re!

Ha minden induláskor – akár inger nélkül - elszaladunk vécére, arra tréningezzük a hólyagot, hogy már kis mennyiségnél is ingert jelezzen – ez végső soron hiperaktív hólyag szindrómához vezethet. Ugyancsak rossz beidegződéshez vezethet, ha valaki tusolás közben vizel, mintegy a vízcsorgás hatására, ugyanis ez egyfajta reflexszé válhat, és kínos helyzetet teremthet, ha a vízcsorgás parancsoló jellegű vizelési ingert vált ki.

Különösen kellemetlen lehet a túl gyakori vizelés, ha éjszaka is jelentkezik, hiszen ezzel felborul az alvásciklus. Az okokat azonban érdemes urológusnak kideríteni, hiszen az ártalmatlan okokon túl – például irritáló ételek, italok fogyasztása - akár a húgyúti fertőzés is okozhat gyakori, sürgető vizelési ingert. Az sem ritka, hogy valaki a vizeletszivárgás megelőzése érdekében jár túl sűrűn vécére. Éppen ezért érdemes összegyűjteni a tüneteket és orvoshoz fordulni, aki eldöntheti milyen vizsgálatok lehetnek szükségesek a diagnózis felállításához.

4. Ne erőlködjön

Egészséges esetben nincs szükség az izmok erőltetésére a vizeléshez, sőt, éppen elengedett állapotba kell hozni a hólyag izmait a folyamathoz. Ha erőltetni kell az izmokat, az gyakran a prosztatamegnagyobbodás tünete, amelyre jellemző, hogy a vizelet megindítása problémás és a vizeletsugár is gyenge. Nőknél akár a medencei szervek süllyedése, jellemzően a méhsüllyedés okozhatja, hogy erősen kell préselni a vizeletet. Emiatt következményesen aranyér vagy sérv is kialakulhat. A vizelet erőltetésének szükségessége tehát mindenképpen olyan tünet, ami feltétlenül kivizsgálást igényel.

5. Igyon elég vizet

Számos vizelési probléma forrása lehet a dehidratáció. Nagyon leegyszerűsítve, az egészséges vizelet tiszta és világos, a sötét vizelet általában arra utal, hogy nem iszunk eleget. (Ugyanakkor bizonyos betegségek is sötétebbé, sűrűbbé tehetik a vizelet, mint például egyes májproblémák.) A dehidratáció nem csak kellemetlen állapot, de fokozza a húgyúti fertőzés és a hólyag- és vesekövek kialakulásának rizikóját is – vagyis fontos tenni ellene. Cukros vagy édesítőszeres üdítők és koffeines italok helyett azonban ajánlott inkább vizet vagy gyógyteákat kortyolgatni.

Összegezve

  • A vizelési szokások befolyásolhatják a vizeletkiválasztó rendszer egészségét.
  • A visszatartott vizelet problémákat okozhat, például a vizeletszivárgást vagy húgyúti fertőzést.
  • A teljes vizelet kiürítése fontos, mivel a felszaporodott baktériumok elősegíthetik a fertőzések fellépését.
  • A túl gyakori vizelési inger betegség jele is lehet, ezért orvosi vizsgálatot igényel.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Lassan, és nehezen indul meg a vizelet? Van, amikor daganat az oka

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vizelet

Forrás: Urológiai Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához