Mikrobiom: az idegrendszerünket, az agyműködésünket és az emésztésünket is befolyásolja
A bél és az agy közötti kétirányú kommunikáció egy különleges információs hálózat révén valósulhat meg, ami az agyműködést is befolyásolja.
dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosát arról kérdeztünk, miként hatnak egymásra a környezeti ingerek és a bél állapota.
A bélvilág is környezetünk része
Az agyra általában úgy tekintünk, mint életünk irányító központjára. Itt dől el, hogyan reagálunk környezetünk ingereire, itt van az érzelmek és az emlékezet központja, és innen indulnak a szerveink működését befolyásoló idegi és hormonális pályák is. Világunkat azonban nem csak az érzékszerveinkkel érzékelhető külvilág jelenti. Minden, amit megeszünk és megiszunk, a szervezet számára idegen anyag marad mindaddig, amíg az emésztés során hasznosítható és a bélfalon át felszívódó elemekre nem bomlik.
– magyarázza dr. Pászthory Erzsébet. A bél tehát teljes (egy teniszpálya területének megfelelő, körülbelül 300 m2-es) felszínén folyamatosan kapcsolatban áll környezetével, a bélvilággal. Nehéz feladata van, hiszen egyidejűleg engedi a véráramba az emésztés során felszabaduló tápanyagokat és biztosítja az alkalmazkodást a környezet hatásaihoz. Ennek ellátásához a bél saját ideg-, hormon- és immunrendszerrel bír, melyhez a bélben élő mikroorganizmusok közössége, a mikrobiom társul.
Így hat a környezet a szervezetünkre
A környezet változásai stressz-reakciót váltanak ki. Veszélyhelyzetben a szervezet energiáit a küzdelemre fordítja, ezért az emésztés háttérbe szorul, a vérellátás a szívben, tüdőben és izomzatban összpontosul, a figyelem koncentrálódik, emelkedik a vércukorszint, megváltozik az immunrendszer működése. A folyamatban a bél is részt vesz, hiszen az emésztés folyamata, a táplálkozási hibák, fertőzések, antibiotikumok a bélvilág megváltozását okozzák, amelyhez alkalmazkodnia kell.
A bél-agy tengely jelentősége
A külvilág és bélvilág változásaihoz történő alkalmazkodás feltétele az agy és bél együttműködése – magyarázza a gasztroenterológus szakember. Ezt szolgálja a bél-agy tengely, melynek révén a bél és az agy folyamatos, kétirányú kapcsolatban áll egymással, kölcsönösen összehangolva egymás működését. Azt már láttuk, hogyan befolyásolja az agy limbikus rendszeréből leáramló idegi és hormonális információ-folyam a bélműködést. Most nézzük, mi történik a bél irányából!
A bélnyálkahártya – az első védelmi vonal
A bél felszínét borító hámsejtek jelentik az első határvonalat a bélvilág és szervezet között. Ezek a szervezet leggyorsabban megújuló sejtjei közé tartoznak és többféle feladatra specializálódtak:
-felszívó sejtek: a tápanyag felszívódását biztosítják, felszínüket mikroszkopikus bolyhok alkotják, ezzel sokszorosára növelik a felszívó felületet.
-kiválasztó sejtek: idegi és hormonális hatású hírvivőket, nyákot, antimikrobiális hatású anyagokat termelnek. Ezek emésztést, anyagcserét szabályozó hatásúak, illetve védőréteget képeznek a bélfelszínen.
A sejtek közötti fehérje-filmréteg mintegy összeragasztja azokat, emellett szabályozza a folyadék- és elektrolit-áramlást a bélfalon keresztül.
Egy különleges információs hálózat
A bél és az agy közötti kommunikáció alapja az idegek, neuroendokrin és immunrendszer, valamint a mikrobiom által termelt hírvivő anyagok által alkotott információs hálózat. Nézzük meg közelebbről, mi a feladatuk ezeknek!
Idegi kapcsolat: bolygóideg és limbikus rendszer
Pászthory doktornő szerint a bél beltartalma éppúgy idegen terep a szervezet számára, mint a külvilág. A bélfalban elhelyezkedő érzékelők feladata az érzékszervekhez hasonlítható, csak nem a külvilág ingereit, hanem a bél állapotát (béltartalom kémiai összetétele, gyulladás, fájdalom, falfeszülés) detektálják. A bél saját ideghálózata ezekhez kapcsolódva irányítja az emésztés bonyolult folyamatát a bél teljes hosszában.
Szervezetünk leghosszabb idege, a bolygóideg a bél érzékelőihez kapcsolódva szállítja az agyba a bél híreit. Végállomása a limbikus rendszerben van, ami a lelki, vegetatív idegi és hormonális funkciók központja, ezért a bél állapota ezekre fontos befolyással bír.
Neuroendokrin rendszer
A bélnyálkahártya kiválasztó sejtjei számos (jelen ismereteink szerint 15 féle) hírvivő anyagot termelnek, melyek irányítják az emésztést, és a véráram útján hatással vannak az anyagcserefolyamatokra, az immunrendszerre és a bolygóideg révén az agyműködésre is..
A bélben termelődő szerotonin és dopamin így közvetve befolyásolja a hangulat, figyelem és emlékezet alakulását, míg a glukagon-hatású fehérje étvágycsökkentő hatású. Ez utóbbi ismerete vezetett több, az elhízás kezelésében ma már a gyakorlatban is alkalmazott gyógyszer kifejlesztéséhez.
Itt jegyzem meg, hogy a bélből származó szerotonin a tévhittel ellentétben nem játszik közvetlen szerepet a hangulatszabályozásban, ugyanis nem jut át a vér-agy gáton. Elsősorban az energiafelvételt és -raktározást segíti elő. Serkenti a bélmozgásokat és felszívódást, illetve a periférián az anyagcserefolyamatok révén fokozza az inzulin-elválasztást és a máj és zsírszövet zsírszintézisét.
– hangsúlyozza dr. Pászthory Erzsébet.
Immunrendszer
A bélben található a szervezet immunrendszerének 80 százaléka. Ez nem meglepő, hiszen a tápcsatorna teljes felületén ki van téve a környezeti hatásoknak, és az immunrendszernek kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy védje a szervezetet az ártalmaktól (fertőzések, idegen anyagok), ugyanakkor az ismerős, hasznos anyagok bejutását lehetővé tegye (ezt nevezzük immun-toleranciának).
Az immunsejtek által termelt fehérjék, a citokinek, a véráram útján az agyba jutva gyulladásos folyamatokat indítanak be, melyeknek szerepe van a hangulat- és figyelemzavarok, illetve idegrendszeri betegségek (Parkinson-kór, demencia, szklerózis multiplex) kialakulásában.
Mikrobiom és agy
A mikrobiomot a bél felszínén élő, kb. 2000 féle baktériumtörzsből, vírusokból, gombákból és egyéb mikroorganizmusokból álló életközösség alkotja. Sejtjeinek számát az emberi szervezet sejtszámának egy-tízszeresére becsülik. Fejlődése párhuzamosan történik a bél ideg- és immunrendszerével, döntően az első három életévben. Összetétele minden emberben egyedi mintázatot mutat, mint az ujjlenyomat.
Anyagcseretermékei és a diétás rostok lebontásával keletkező rövid láncú zsírsavak révén befolyásolja a bél kiválasztó sejtjeinek működését, az immunrendszerrel együttműködve hatással van a gyulladásos folyamatokra. Mivel meghatározó jelentőségű a bél és agy közti kommunikációban, így szerepe van a testi és lelki egészség-betegség alakulásában.
A jó mikrobiom nagy diverzitású, vagyis sokféle mikroorganizmust, és döntően kedvező élettani hatású törzseket tartalmaz. A jövő nagy reménysége, a mikrobiom-terápia intenzív kutatások tárgya, hiszen számos betegség gyógyításában segítene, ha hatékonyan tudnánk befolyásolni a mikrobiom összetételét.
– mondja dr.Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ orvosa.
Környezetünk része a bélvilág is, mely éppen úgy befolyásolja az életműködéseket, mint a külvilág. A bél és az agy között a vegetatív idegek és a véráram útján folyamatos kapcsolat van, melynek útján a bél idegi, neuroendokrin, immunrendszere és a mikrobiom együttműködése befolyásolja az agyműködést.
Felhasznált irodalom:
Impact of microbiota on central nervous system and neurological diseases: the gutbrain axis https://link.springer.com/content/pdf/10.1186/s12974-019-1434-3.pdf
Gut-Brain Connection: Microbiome, Gut Barrier, and Environmental Sensors
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC82632
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!