Ezeket látta már?

Vastagbélrák - az orvosok szerint ezt az egy tünetet gyakran figyelmen kívül hagyják

vastagbélrák végbélrák tünet széklet

Pedig igen jellegzetes tünet, mégis a legtöbben átsiklanak rajta.

Magyarországon évente 5-6 ezren halnak meg vastagbélrákban, pedig ha idejében észreveszik és kezelik, úgy jó eséllyel eredményesen gyógyítható ráktípus. Ebben igen nagy szerepe van a tünetek ismeretének, valamint a szűrővizsgálatoknak. Sajnos a betegség előfordulása világszerte növekvő tendenciát mutat - hazánkban is, ahol a vezető rosszindulatú megbetegedések közt szerepel mindkét nem esetében. Éppen ezért - ahogy nemrégiben mi is hírül adtuk -, országossá terjesztik a vastagbélszűrést az 50-70 éves korosztályban.

Tünetei közt főleg a székelési szokások megváltozása, hasi fájdalom, véres széklet, vashiányos vérszegénység, fogyás szerepel, ám érdemes tudni, hogy kezdetben lehet, hogy nem is okoz tüneteket, vagy azokon az érintett átsiklik. Ilyen a következő is, melyre külön fel is hívták a figyelmet.

Ilyen a széklete vastagbélrák esetén

A vastagbélrák meglétét gyakran a széklet megváltozása jelzi. És itt nem a hasmenésre/székrekedésre gondolunk, hanem a széklet kinézetének megváltozására. Szakértők szerint ugyanis a ceruzavékony széklet komoly figyelemfelhívó jel, így érdemes komolyan venni!

- Ez akkor fordul elő, ha daganat van a vastagbél végének közelében, vagy akkor, ha a vastagbél közel teljes belsejében jelen van a rák, ami szűkíti a székletet – magyarázta Dr. Michael Cecchini, Yale Cancer Center orvosi onkológusa a Huffington Post-nak.

A szakemberek hozzáteszik, hogy a székletürítési szokások bármilyen észrevehető változása potenciális vörös zászló lehet a vastagbélrák kapcsán (ám természetesen nem mindig annak a jele).

Ezek a tünetek nem feltétlenül azt jelentik, hogy rosszindulatú daganata van, ám mindenképp érdemes ilyenkor kolonoszkópiára menni, hogy kiderüljön, mi is okozza a panaszokat, hiszen akár rákmegelőző polip is állhat mögötte.

Hogy zajlik a vastagbélszűrés?

A vastagbélszűrés két lépésből áll: először a székletben szabad szemmel nem látható vér kimutatása történik, amihez otthonában kell mintát venni, majd azt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ immunkémiai laboratóriumába postai úton, elsőbbségi küldeményként eljuttatni. Amennyiben vért találnak a mintákban, a második lépés a vérzés helyének tisztázása vastagbéltükrözéssel - írja az NNGYK.

Hogyan zajlik a vastagbéltükrözés?

Vastagbéltükrözést (kolonoszkópia) során egy endoszkópot vezetnek fel a végbélnyíláson keresztül a vastagbélbe, miközben a páciens a bal oldalán fekszik. A cső végén egy kamera található, mellyel alaposan szemügyre lehet venni a területet, ráadásul biopsziára, illetve polipok eltávolítására is egyaránt alkalmas. A vizsgálat közben és után szélgörcs, puffadás, hasi fájdalom tapasztalható (főleg akkor, ha összenövések vannak). Általában bódításban/altatásban történik a kellemetlenségek csökkentése érdekében.

A vastagbélrák kezelése

A vastagbélrák kezelésének legfontosabb lépése a daganat és az érintett bélszakasz sebészeti úton való eltávolítása. Utána alábbi terápiás módszerek lehetnek szükségesek (illetve akkor, ha valamilyen oknál fogva a műtét nem lehetséges):

  • sugárterápia
  • kemoterápia
  • immunterápia

Előfordulhat, hogy a betegnek az operáció után sztómára van szüksége.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Vastagbélszűrés: mi van, ha az egyik minta eredménye jó, a másik rossz a leleten?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vastagbélrák

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához