Édesapámnak végstádiumú tüdőrákja van, hogyan tudunk neki segíteni? - Az orvos válaszol
Egy nagyon nehéz és fájdalmas élethelyzet miatt szeretném a tanácsukat kérni. Édesapámról van szó, 70 éves és 3 éve küzd a tüdőrákkal.
A Vakcinainfó - Az orvos válaszol csoportba érkezett egy kérdés a daganatos édesapjáért aggódó olvasótól:
"Tisztelt Orvosok! Egy nagyon nehéz és fájdalmas élethelyzet miatt szeretném a tanácsukat kérni. Édesapámról van szó, 70 éves és 3 éve küzd a tüdőrákkal. Kapott első körben kemoterápiát, aztán sugárkezelést, de sajnos ezek következtében nem csökkent annyira a daganat mérete, hogy műthető legyen. Így immunterápiát és Zolderonsav kezelést kapott a 2022-es év folyamán. Idén januárban ismét romlott az állapota, már mentálisan is mutatta a hanyatlás jeleit, ismét kemoterápiát kezdtek meg nála. Azonban ezt meg kellett szakítani, mert nagyon legyengült állapotba került, míg végül a múlt héten kórházba került, ahonnan a kezelőorvos tájékoztatása szerint már nem fog hazatérni. Elérkezett az út vége, a Doktor Úr azt mondta, hogy ezt már "egy felsőbb helyen dől el".
A vesefunkciója nagyon rossz, illetve hiperkalcémia is fellépett, ezt most tudtuk megy, hogy ettől lett a mentális állapota is rohamosan rosszabb (a hiperkalcéma a vér megemelkedett kalciumszintje, a rákkal összefüggésben előforduló egyik leggyakoribb anyagcserezavar - a szerk.)
Jelenleg már csak infúziót kap, fájdalomcsillapítót, cukoroldatot, illetve még egy nátriumosat (ennek már nem jegyeztem meg a nevét). Tegnap egy neodolpasse nevű infúzió volt bekötve neki. Abban kérném a segítségüket, hogy tudnának -e nekem arról valamit mondani, hogy mitől függ az, hogy mennyi ideig tarthat még ez az állapot? Amíg a szíve bírja? Vagy amíg le nem állnak a szervei? A keringése összeomlásáig?
Illetve még annyit szeretnék kérdezni, hogy ezt az állapotot mi a családja (anyukám, a testvérem, én) hogyan tudjuk lelkileg átvészelni, hiszen borzalmas ebben az állapotában látni, napokig meg sem ismert minket, tegnap kicsit tisztább volt a tudata, megismert, ha kérdeztem, hogy fáj-e valamije megrázta a fejét, megszorította a kezemet, de beszéde teljesen érthetetlen volt.
Ha Köles Doktor úr válaszolna, nagyon hálás lennék (olvastam több rendkívül empatikus hozzászólását), de természetesen bármelyikőjüknek nagyon köszönöm ha válaszolnak. Legnagyobb tisztelettel."
D. Köles László válasza:
"Kedves Csoporttag! Az aktív onkológiai kezelésnek valóban addig van értelme, amíg attól érdemi javulás várható. Sajnos van olyan, hogy eljön az idő, amikor ilyen irányban kimerülnek a lehetőségek, és akkor az a legfontosabb, hogy a panaszokat (pl. a fájdalmat) a lehető legteljesebb mértékben csökkentsük. Ezt a szakszerű orvosi ellátás meg tudja adni.
Amit mi, családtagok ezen túl adni tudunk, az a lelki támogatás, a jelenlétünk, a figyelmünk, a szeretetünk, annak az érzésnek a biztosítása mindezekkel, hogy ő fontos nekünk, ott vagyunk vele a testi-lelki küzdelmei között, most is számíthat ránk, amikor számára ez talán a legfontosabb. Akkor is így van ez, akkor is valószínűleg érzékeli ezt, ha már nem tudja jelezni. Saját tapasztalatomból írom, hogy - bár ez természetesen az ő számára fontos -, mindez nagyon sokat jelent számunkra is, akik itt maradunk, amikor majd később visszanézünk az utolsó együtt töltött napokra, és megpróbáljuk végleg elengedni őt.
Fájdalmas, rendkívül embert próbáló időszak ez számunkra is, de én azt tapasztaltam, hogy valahonnan kapunk erőt hozzá, a későbbiekben pedig ez az erő, és az együtt megélt utolsó napok megnyugvást adnak. Fontos, hogy figyeljenek oda arra, hogy ő mit szeretne (sokan pl. otthonukban szeretnének búcsúzni a világtól - ha ez az ő kívánsága, és megoldható, az orvosokkal egyeztetve gondolják át ezt a lehetőséget. Hangsúlyozom, ha úgy látják, hogy ez az ő kívánsága.)
Amennyiben vallásos az Édesapja, hívjanak hozzá papot/lelkészt, számukra ő nem a halál hírnöke, ahogyan sokan gondolják, hanem valaki, aki végtelen nyugalmat és erőt tud adni küzdelmükben. Ha esetleg csak felszínesen volt vallásos, de nem zárkózik el, akkor is sokat jelenthet számára egy ilyen találkozás. Figyeljék a szándékait, hogy hogyan szeretne méltósággal elmenni!
Azt, hogy mikor, mennyi idő múlva és hogyan mennek ők el, nem tudjuk. Egyszer írtam erről, olyan ez, amikor lassan lekapcsolják a villanyt, egymás után, itt is, ott is, lassan mindenhol. Igen, olyasmi történik, amit Ön is ír.
Önök számára az elfogadás és a szeretet ad megnyugvást most is és később is. Én édesanyámat már a küzdelmei közben kezdtem elengedni. Fogtam a kezét, az utolsó sóhajtásakor is, de elfogadtam, hogy neki menni kell, hogy ebben a formában már nem sokáig látjuk egymást, hogy a földi élet véges. Ha van erőnk ehhez, és úgy tekintünk rá, mint egy védtelen, szeretetre vágyó emberre, akkor szinte ugyanazt látjuk benne, mint a gyermekünkben. Persze azzal a különbséggel, hogy ő már élete végén jár.
De nem azt fogjuk érezni, hogy pelenkázni kell, hogy hogy nem tudja kifejezni, amit szeretne, hanem csak összefüggéstelen hangokat ad ki. Azt fogjuk érezni, hogy itt van valaki, aki hozzánk tartozik, aki csak a végtelen türelmünkre, szeretetünkre vágyik.
Persze tudjuk, hogy nem áll előtte hosszú reményteli jövő, de helyette ott vannak a közös emlékek, amelyek összekötnek, örökre, végérvényesen, és ezek velünk maradnak, és ezekkel együtt ő is. Így engedjük el őt, és ez megnyugvást fog adni! A sorsot átírni nem tudjuk, sokszor nincs másra lehetőségünk, mint az, hogy megbékélünk azzal, ami történik, de ha ezt meg tudjuk tenni, akkor marad energiánk arra, hogy szeretetet, békét, nyugalmat, kapaszkodót adjunk. Neki is, a velünk együtt segíteni próbáló, és az érzéseivel, a tehetetlenség haragjával küzdő szeretteinknek is, és saját magunknak is."
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!
Tüdőrák: ezzel 3 hétköznapi panasszal jelezhet a korai stádiumban a tumor
