Szívmelengető vallomás: gyerekkorában rákos volt, most onkológián dolgozik

2022.09.29.

daganat rák tumor onkológia

A kislány felnőttként ugyanabban a kórházban dolgozik, ahol annak idején gyerekként kezelték.

Laura Shinnnél 6 éves korában lágyrészrákot diagnosztizáltak. Felnőttként úgy döntött, hogy ápolói pályára lép, és ugyanabban a kórházban dolgozik, ahol kezelték.

- Anyukám 1987-ben anyák napján aggódott értem. 6 éves voltam, és körülbelül egy hete megfázáshoz hasonló tünetekkel küzdöttem. El volt dugulva az orrom, ezért anyu megpróbálta leszívni váladékot. A szívás során észrevette, hogy az orromban egy furcsa csomó van, ezért elvitt a sürgősségire, ahonnan pedig egy fül-orr-gégészhez kerültünk, aki a hét folyamán biopsziát vett belőle. Kiderült, hogy lágyrészrákom van.

Ez a fajta daganat különböző helyeken jelentkezhet; az enyém történetesen a bal orrmelléküregemben jelent meg. Mivel a tumor közel volt az agyamhoz, a daganatot nem lehetett operálni, így az orvosok kemoterápiát és hat hét sugárkezelést javasoltak.

Anyukámnak azt mondták, hogy a New Orleans-i Gyermekkórház a legjobb hely a számomra. A kezelésem egy nappal a kilencedik születésnapom előtt, 1989-ben ért véget. A kétéves kezelés alatt a kórház az otthonom lett. Az ott dolgozó nővérek és személyzet, valamint a többi beteg és családjuk mind a barátaimmá váltak. Az egyik ápolóm, aki velem együtt kezdte a gyermekkórházban, kijárós nővér lett, így lehetővé vált, hogy otthon kapjam a kemoterápiát. Ő és én a mai napig nagyon közel állunk egymáshoz. A kapcsolatunk hatására rájöttem, hogy az egészségügyi szolgáltatók nagy részét képezhetik az életünknek, és hogy milyen fontos, hogy olyan emberek dolgozzanak ezen a területen, akik valóban törődnek velünk.

22 éves koromban mentem a Mississippi College ápolónői iskolába a Mississippi állambeli Clintonban. Amikor 2005 májusában lediplomáztam, ápolói állásra jelentkeztem a Gyermekkórházba, mivel az olyan különleges helyet foglalt el a szívemben. A hematológiai-onkológiai osztályon nem volt szabad hely, ezért egy másik osztályon vállaltam állást.

Az orientáció első napja után lecsapott a Katrina hurrikán. A kórház néhány hétig zárva maradt, és amikor újra kinyitott, az én egységem nem működött azonnal. A hurrikán után néhányon nem tudtak visszajönni a kórházba dolgozni. A hematológiai-onkológiai osztályon is lett üres pozíció, amelynek vezetője megkérdezte tőlem, hogy érdekel-e még az ottani munka. A válaszom természetesen igen volt.

2005 őszén kezdtem el dolgozni ezen az osztályon, mint részlegápoló, és 2019 áprilisáig maradtam ebben a munkakörben. Ezután hematológiai-onkológiai nővérnavigátori állást vállaltam, ahol csontvelő-transzplantációs betegeket gondozok. Azon is dolgozom, hogy vérképző őssejt-transzplantációs vagy csontvelő-transzplantációs ápolói képesítést szerezzek; mindkettő érdekel, és mindkettő fontos.

Amikor az osztályon dolgoztam, néhány család hetekig volt a kórházban. Akár kemoterápiát kaptak, akár a kezelések szövődményei miatt voltak ott, az volt a feladatom, hogy nap mint nap gondoskodjak róluk. Az, hogy ilyen szinten gondoskodtam az igényeikről, különleges köteléket teremtett.

Most több időt töltök a járóbeteg-rendelőben. Vannak olyan gyerekek, akik transzplantáción estek át. Ezeket a betegeket minden évben látjuk, amíg 22 évesek nem lesznek. Olyan érzés, mintha együtt nőnénk fel velük, és láthatjuk a legfontosabb mérföldköveiket és eredményeiket. Akár két évig, akár 22 évig követjük az útjukat, valóban kialakul a kapcsolat. Megtiszteltetés és megtiszteltetés kötődni hozzájuk. Nagyon fontos, hogy segíthetek nekik abban, hogy a dolgok jó oldalát lássák.

Nagyon fontos emlékeztetni őket arra, hogy ez az egy tűszúrás, ez az egy kemoterápiás kezelés vagy ez az egy transzplantáció egy nagyobb történet része. Az, hogy segítek a betegeknek elgondolkodni a kezelés másik oldalán, és azon, hogy mi vár rájuk utána - emlékeztetem a betegeket, hogy túl tudnak lépni ezen -, a legjobb része annak, amit csinálok. Példát mutathatok a betegeknek, hogy a rák nem határozza meg őket. Ez csak egy része az útjuknak. És ez egy ajándék - írta vallomásában Laura.