Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

El kellett távolítani az idős nő szemét, mivel egy igen ritka bőrrákkal küzdött

szem eltávolít rák bőrrák melanóma

A melanóma egy igen ritka típusával küzdött.

Egy idős, svéd nőnek az egész szemgolyóját el kellett távolítani, miután a bal szemében jelentkező idegentest-érzésről kiderült, hogy a bőrrák egy igen ritka típusa okozza.

Amikor a panaszok jelentkeztek nála, az orvosok először csak gyógyszert írtak fel neki a duzzanat csökkentésére, ám néhány héttel később még mindig nem javultak a panaszai. Emiatt alaposabb vizsgálatokra irányították, melynek során egy daganatszerű képletet találtak a szemhéja belső részén. Ebből hamar mintát vettek, így kiderült, hogy úgynevezett amelanotikus melanóma, azaz pigmenthiányos bőrrák okozza a szemében az idegentest-érzést.

Igen ritkán fordul elő ilyen eset

A szemben fellépő bőrrák rendkívül ritka, évente kétmillió emberből egyet érint. Az asszony helyzete még súlyosabb volt, mivel nála egy különösen nehezen felismerhető, pigmenthiányos bőrrák alakult ki. Orvosi nyelven ezeket a daganatokat amelanotikus daganatoknak nevezik, és a melanómás esetek mindössze egytizedében fordulnak elő - írja a Daily Mail.

Túl későn kerül felismerésre

Ez a típusú bőrrák jellemzően későn, már súlyosabb stádiumokban kerül felismerésre.

Az idős nőnél további részletes vizsgálatokat rendeltek el, hogy megállapítsák, hogy átterjedte-e a rák a közeli szövetekbe. Az eredmények azt mutatták, hogy a daganat magában a szemben növekedett, különösen az annak oldalirányú mozgását segítő izmokban.

El kellett távolítani a szemét

Az orvosok azt javasolták, hogy távolítsák el a szemet, mivel nem volt lehetőség a daganatok kimetszésére úgy, hogy a szem ép maradjon. A műtétet sikeresen elvégezték, melynek során kiderült, hogy a szemhéj belső oldalán lévő daganat 13 mm széles és 7 mm mély volt. Az orvosok elmondták, hogy a műtét után kilenc hónappal a páciens jó állapotban volt és nem jelentkeztek további rákos tünetek. A nő azóta egy prostetikus szemet (műszem) használ.

Nem ez az első eset Svédországban

A svéd orvosok 2022-ben is találkoztak hasonló esettel - akkoriban egy 50 éves nő bal szeménél jelent meg egy elváltozás, mely ugyanúgy kényelmetlenséget, idegentest-érzést okozott neki. Először a háziorvosához fordult, aki beutalta szakorvoshoz. Ott kiderült, hogy egy 2 mm x 4,8 mm nagyságú képződmény van jelen a szemén.

Bár az nem derült ki, mennyi ideig kellett várnia vizsgálatokra, de a következőnél a daganat 4 mm x 5 mm-esre nőtt. Éppen ezért sürgős műtétet irányoztak elő, hogy eltávolítsák az elváltozást a szeméből. A beavatkozást sikeresen elvégezték, ám neki nem kellett az egész szemét eltávolítani. Később, a laboratóriumi elemzés kimutatta, hogy a daganat rosszindulatú volt. Az asszony ezt követően megelőző sugárterápián esett át, hogy minden esetlegesen fennmaradó rákos sejtet eltávolítsanak. A nő azóta is jól van.

Mi a szem amelanotikus melanómája?

Az amelanotikus melanóma a melanóma egy olyan ritka típusa, amely nem tartalmaz melanint. Ez azt jelenti, hogy ezek a daganatok nem sötétek - ellentétben a többi melanómával- , hanem inkább rózsaszínűek, vörösek vagy bőrszínűek - ez pedig igencsak megnehezítheti idejében az észlelésüket, ráadásul könnyen összetéveszthető más, nem rákos állapotokkal. Ez a fajta bőrrák a szem különböző részein alakulhat ki: például a szemhéjon, a kötőhártyán, sőt, a szem belső struktúráiban, például az íriszben is.

Kezelése kombinált, ugyanis szükség van sebészeti úton a daganat eltávolítására, valamint sugárterápiára is.

Tünetei:

  • szemhéj duzzanata
  • idegentest-érzés a szemben
  • látásromlás
  • daganat, csomó megjelenése a szem területén

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Melanóma a szemen: gyorsan áttétet képezhet! Ezt az elváltozást ne hagyja annyiban_

Melanóma a szemen: gyorsan áttétet képezhet! Ezt az elváltozást ne hagyja annyiban_

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szemdaganat

Forrás: dailymail
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához