Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Ezt az 5 dolgot jobb, ha nem hallgatja el a nőgyógyásza elől

nőgyógyász elhallgat intim abortusz libidó

Egy nőgyógyász közzétette azt az ötpontos listát, amit nem érdemes elhallgatni az orvos elől.

Myke Triebolt, ingatlanügynökként dolgozó középkorú nő. Két éven át napi 15-20 alkalommal látogatta a mellékhelyiséget és már betéve tudta az összes vendéglátóipari egység lelőhelyét Floridában. A nőgyógyászának azonban sosem említette, hogy mennyit jár vécére, az orvos maga jött rá az éves felülvizsgálat alkalmával. Kiderült, hogy a hólyagja már szinte kiesett a helyéről.

Dr. Lissa Rankin, kaliforniai nőgyógyász számára nem ismeretlen a történet. A nők annyi problémát hallgatnak el a rendelőjükben, hogy az orvos blogot kezdett írni a témakörben. Szerinte a betegek attól félnek, hogy csalódást okoznak azzal, ha beismerik, nem tökéletesek. Triebold példájából azonban világosan látszik, a titkolózás veszélyes lehet. Rankin, és szerzőtársa, Dr. Roshini Raj, a New York Egyetem orvosi karának adjunktusa összeállítottak egy ötpontos listát arról, mit nem szabad elhallgatni a nőgyógyászok elől.

Mennyit iszik?

"Legyen őszinte" tanácsolja Raj. "Senki sem fog ítélkezni a beteg felett, azért kérdezzük, mert ez befolyásolja az egészségi állapotot."

Miért számít?

Aki alkoholt fogyaszt, annál megnövekszik a mellrák, és más daganattípusok kialakulásának kockázata. Az orvosok figyelmesebben ellenőrzik azt, akiről tudják, hogy iszik. Ráadásul az alkohol komolyan befolyásolhatja a gyógyszerek hatását is. Dr. Raj egyszer felírt egy gyógyszert egy olyan nőnek, aki elhallgatta, hogy iszik, mely csak a komplikációk jelentkezése után derült ki.

Ki a gyermek apja?

- Ez egy nagy probléma – mondta Rankin. - Eljön valaki a férjével vagy az élettársával, de hallgatnak arról, hogy esetleg mellékutcákban is jártak, így nem tudja az orvos, hogy ki a valódi apa.

Miért számít?

Számos egészségügyi komplikáció merülhet fel. Ha egy nő RH negatív, az apa pedig pozitív, RH-immun-globulin oltást kell kapnia az anyának, hogy a későbbi terhességeit ne sodorja veszélybe. A nemzetiségi hovatartozás is számít. Ha például mindkét szülő askenáz zsidó, vagy afro-amerikai, speciális genetikai tanácsadás szükséges a népcsoporton belül előforduló gyakori betegségek kapcsán.

Hány szexuális partnere van?

Rankin említést tett egy férjezett betegéről, aki egy év után állt elő vallomásával. Beküldött egy hölgyet hozzá, hogy szűrje le nemi úton terjedő betegségekre, mert az illető harmadikként szokott csatlakozni hozzájuk a hitvesi ágyban. Egy alkalommal egy negyedik embert is bevettek az édes hármasba, és nem védekeztek. Mind megbetegedtek. Ez bizony nem csak egyedi eset.

Miért számít?

Ha valaki monogámiát hazudik, akkor az orvosa valószínűleg nem fogja kérni a nemi úton terjedő betegségek vizsgálatát.

Abortuszok

- Akik abortuszon estek át, sokszor félnek elismerni, ha tudják, hogy az orvosuk ellenzi ezt a beavatkozást, vagy nem tudják, miként vélekedik róla. – magyarázta Rankin. Bár az aggodalom érthető, orvosilag fontos erről tájékoztatni a nőgyógyászt.

Miért számít?

Ha valaki terméketlen, akkor két okból is fontos az előélet ismerete. Az egyik az, hogy akinek volt abortusza, egyszer már képes volt megfoganni, a rendszer tehát működik. A másik pedig, hogy az abortusz után fellépő fertőzés, vagy egy esetlegesen visszamaradt szövetdarab maga is okozhatja a kívánt gyermek megfoganását. A többszörös művi vetélés pedig a vetélés és koraszülés magasabb kockázatát vonhatja maga után. Végezetül, akinek műteni kell a méhszáját vagy a méhét, ott a korábbi abortusz által okozott sérült szövet komplikáltabbá teheti a beavatkozást.

Kialvó nemi vágy

- Úgy gondolom, nekünk, nőknek nyitottabbnak kell lennünk. Nem kell belepirulni abba, ha nem kívánjuk már úgy a szexet.

Miért számít?

A csökkenő libidó hormonális problémákra utalhat, például pajzsmirigy-betegségre, vagy depresszióra, és ezek mindegyikét kezelni kell.

Összegezve

  • Fontos az alkoholfogyasztásról is őszintén beszélni, mivel megnövelheti a mellrák és más daganatok kockázatát.
  • Meg kell osztani az orvossal az esetleges nem monogám kapcsolatokat is.
  • Az abortuszt sem szabad elhallgatni, mivel befolyásolhatja a termékenységet és fertőzéseket is okozhat.
  • Csökkenő libidó esetén is fontos az őszinte beszélgetés az orvossal, mivel hormonális problémákra is utalhat a panasz.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Rögtön kiderül a hüvelyi ultrahangon, ha baj van? Mit lát a nőgyógyász, és hogy néz ki a vizsgálat?

Rögtön kiderül a hüvelyi ultrahangon, ha baj van? Mit lát a nőgyógyász, és hogy néz ki a vizsgálat?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

méhnyakrák

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához