Ezeket látta már?

Ízületi fájdalom, kiütések, véraláfutások: ezekkel jelezhet a leukémia

leukémia tünet véraláfutás, kiütés ízületi fájdalom

A leukémia igen változatos tüneteket okozhat, éppen ezért van nagy jelentősége a korai jelek ismeretének.

A leukémia (fehérvérűség) a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedése, amely során a csontvelőben lévő fehérvérsejtek burjánzani kezdenek. A felszaporodott sejtek idővel kitöltik a csontvelőt, és többnyire tömegesen megjelennek a keringő vérben is. A féktelenül szaporodó daganatos sejtek egyrészt nem tudják ellátni a fehérvérsejtek normál feladatait, másrészt gátolják az egyéb vérsejtek képződését is.

A leukémia kialakulása

A vérben keringő vérsejtek – vagyis a fehérvérsejtek, vörösvértestek, vérlemezkék – a vörös csontvelőben található vérképző őssejtekből keletkeznek. A fehérvérűség a csontvelőben lévő éretlen vérképző sejtek kóros, rákos átalakulása és felszaporodása révén keletkezik.

A leukémia 4 alaptípusa

A leukémia lehet limfoid vagy mieloid. A limfoid típusú leukémiában elsősorban a leukociták száma szaporodik meg, míg a mieloid típusúban leginkább a granulocitáké. A sejtszaporodás mértéke szerint pedig lehet akut (gyors lefolyású) vagy krónikus (lassúbb lefolyású) leukémiáról beszélni.

A fentiek alapján a leukémia négy alaptípusát lehet megkülönböztetni:

  • akut limfoid leukémia (ALL) – gyermekeknél gyakoribb, de felnőtteket is érinthet;
  • akut mieloid leukémia (AML) – bármely életkorban előfordulhat, de általában az idősebbeket érinti;
  • krónikus limfoid leukémia (CLL) – a felnőtteknél gyakoribb, lassan növekszik, hónapokig vagy akár évekig alig jelentkeznek tünetek;
  • krónikus mieloid leukémia (CML) – leginkább a 40 év felettieket érinti, gyermekeknél nagyon ritka, szintén lassú lefolyású.

A négy fő típuson belül több altípus is elkülöníthető a leukémiás sejtek érettségétől függően. A betegség a férfiaknál kicsit gyakoribb, mint a nőknél (a férfi–nő arány 1,7:1).

Ezek a leukémia tünetei

Akut betegség esetén a tünetek gyorsan, míg krónikus formájában hosszú idő elteltével jelennek meg, ezért az utóbbi típusnál a megbetegedések egy részét gyakran csak véletlenül, rutin orvosi vizsgálatok során veszik észre.

A betegség legfőbb jellemzője, hogy a leukémiás fehérvérsejtek nem képesek leküzdeni a szervezetbe jutó kórokozókat, ezért gyakran jelentkezik fertőzés és láz, illetve a gátolt vörösvértest- és a vérlemezkeképzés miatt vérszegénység (anémia), illetve vérzékenység alakulhat ki.

Az akut leukémia gyakori tünetei:

  • vérszegénység, amely gyengeséget, légszomjat, fáradtságot okoz,
  • ismételt fertőzések (szájfekélyek, fertőzött vágások, karcolások),
  • megmagyarázhatatlan véraláfutások és vérzések,
  • csont- vagy ízületi fájdalom,
  • megnagyobbodott nyirokcsomók,
  • máj-, illetve lépmegnagyobbodás.

Az akut leukémia ritkábban jelentkező tünetei:

  • mellkasi fájdalom,
  • fájdalmas, vérző vagy duzzadt íny,
  • bőrkiütés,
  • fejfájás vagy látásprobléma,
  • hányás,
  • véraláfutások.

A krónikus leukémia tünetei hasonlók az akut leukémiához, de megjelenhet még:

  • fájdalom a bal oldali bordák alatt (a megnagyobbodott lép miatt),
  • a nyirokmirigyek fájdalommentes duzzanata,
  • éjszakai túlzott izzadás,
  • láz,
  • akaratlan fogyás.

A leukémia kockázati tényezői

A leukémia oka lehet genetikai mutáció, különböző vírusok, vérképző szervi megbetegedések, de az okot sok esetben nem ismerjük. Bizonyos ártalmak azonban megnövelik a megbetegedés esélyét.

A leukémia kialakulásának kockázati tényezői közé tartoznak:

  1. ionizáló sugárzások,
  2. nagyfeszültségű áramvezetékek, transzformátorok,
  3. egyes kémiai anyagok (pl. benzol),
  4. örökletes immunológiai károsodás,
  5. szerzett immunhiányos állapot,
  6. genetikai rendellenességek (például Down-szindróma),
  7. kromoszóma-rendellenességek,
  8. korábbi rákkezelés kemoterápiával vagy sugárterápiával,
  9. minden olyan behatás, amely a csontvelő kimerülését eredményezi.

Összegezve

  • A leukémia igen szerteágazó tüneteket okozhat.
  • A leukémia a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedése.
  • Kettő fő típusa van: limfoid és mieloid leukémia.
  • A leukémia tünetei között szerepelhet fertőzés, láz, vérszegénység és vérzékenység is.

Ezeket a cikkeket olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Vérlemezkeszám: ilyen laborértéknél már felmerül a leukémia esélye

Vérlemezkeszám: ilyen laborértéknél már felmerül a leukémia esélye

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#leukémia

Forrás: egeszsegvonal.gov.hu/EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához