Gyilkos illúziók... miért nem megyünk orvoshoz?

Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől. Gyilkos illúzió azt gondolni, hogy az idő majd megoldja a bajt, s minden betegség lábon kihordható, ha nem veszünk tudomást róla. A súlyos szövődményekkel járó betegséggel - így a rákkal szemben is - akkor van esély a gyógyulás esélyével felvenni a harcot, ha a kórt időben felfedezik.

Éppen ez volna a szűrések lényege: még akkor felfedezni a bajt, amikor az nem okoz panaszokat. Mégis nagy az ellentmondás: sokan éppen azért nem mennek el a szűrővizsgálatokra, mert félnek attól, hogy kiderül valami, amiről addig nem tudtak.

Több objektív és szubjektív tényező is meghúzódik a mögött a magatartás mögött, amikor valaki nem megy el a szűrésre. Ráfogható az időhiányra, az általános rohanásra, a munkahely elvesztésétől való félelemre. Ennél azonban meghatározóbbak a szubjektív tényezők: az emberek – nők és férfiak egyaránt – egyszerűen rettegnek magától a gondolattól is, hogy betegek lehetnek.

Sokan abban a tévhitben ringatják magukat, hogy ilyesmi csak másokkal fordulhat elő. Mások attól félnek, hogy az orvosnál olyat hallanak majd, amit nem szeretnének, ez ellen pedig úgy védekeznek, hogy egyszerűen nem mennek el megvizsgáltatni magukat, csak ha már nagyon muszáj. A rákbetegség esetében viszont, amikor előáll a "már nagyon muszáj" állapot, az már rendszerint késő ahhoz, hogy a gyógyulást célzó érdemi kezelést lehessen végezni.

Mindennek a hátterében gyakran az áll: mindenki ismer legalább egy olyan embert a környezetében, aki, miután kitudódott róla, hogy rákbeteg, rövidebb-hosszabb kezelést követően meghalt. Tartanak attól, hogy a röntgenfelvétel vagy a citológiai vizsgálat bennük is kimutat majd valamit, ami miatt meg kell, hogy változzon az egész életük, mert állandóan orvoshoz kell majd járniuk, tortúrák várnak rájuk, majd végül meghalnak. A többség ezért halogatja az orvoshoz fordulást. Groteszk módon viszont éppen ezzel a halogatással idézi elő önmaga számára azt amitől félt, s amit el akart kerülni.

A legtöbben a rákbetegséget a törvényszerűen halálos betegségekkel azonosítják. Ez tévhit: a rákbetegség ma már nem a halálos betegség szinonimája – bizonyítja ezt azon sok-sok ezer beteg példája, akik minden évben sikerrel veszik fel a harcot a betegséggel.

A megfogalmazás úgy viszont – sajnos – helytálló: a rákbetegség gyakran halálos betegséggé válik. Ehhez az esetek jelentős részében azonban idő kell: a szervezetnek idő kell ahhoz, hogy – nagyrészt a méreganyagok miatt – elveszítse védekezőképességét, s rosszindulatú daganatsejtek alakuljanak ki valamelyik részében. A rákos sejteknek idő kell – olykor kevés is elegendő, de sokszor évekre van szükség – ahhoz, hogy fejlődjenek, növekedjenek, majd szétterjedjenek a szervezetben. Rajtunk is múlik, hogy hagyunk-e erre időt.

Az esetek túlnyomó többségében az egészséges emberből nem lesz egyik napról a másikra gyógyíthatatlan beteg. Előbb gyógyítható beteggé válik. A baj akkor következik be, ha ezt nem vesszük vagy nem akarjuk észrevenni.

Vannak – s mindig is lesznek – az orvostudomány által befolyásolhatatlannak vélt betegségek, amelyek egyéni és családi tragédiákhoz vezetnek. Ám miként a halálos autóbalesetek jelentős része is elkerülhető volna akkor, ha a sofőrök betartanák a közlekedés szabályait, ugyanígy a halálos betegségek száma is csökkenthető volna, ha betartanánk az egészség szabályait.