Ezeket látta már?

Melanóma és karcióma: így ismerheti fel a bőrrákot

napallergia, napégés, melanóma, bőrrák

Egyre több bőrproblémát és betegséget okoz a nap növekvő UV-terhelése. Elmondjuk, mit kell tudni a napallergia és a napégés elleni védekezésről!

Az éghajlatváltozás következtében a napfény- és UV-terhelés jelentősen megnövekedett, amelynek hatása már abban is érezhető, hogy egyre gyakoribbá válnak a os esetek.

Évente több ezer melanómás beteget diagnosztizálnak Magyarországon

A legveszélyesebbnek tartott melanómát átlagosan évente 1000-1200 férfinél, illetve ugyanennyi nőnél fedezik fel Magyarországon. A pigmentsejtekből kiinduló melanóma gyorsan ad áttétet a belső szervekre, így nagyon fontos, hogy korai stádiumban felismerjék. Nyár végén, ősszel mindenkinek javasolt éves rendszerességgel szűrésen részt venni, ahol még időben felismerhetők a daganatgyanús elváltozások. A melanóma mellett az egyéb rosszindulatú bőrdaganatos betegek száma is a másfélszeresére emelkedett az elmúlt évtizedekben: míg 2000-ben körülbelül 4600 és 5400 férfinál és nőnél állapítottak meg nem melanómás ot, addig 2020-ban már 6087 férfit és 7073 nőt diagnosztizáltak ilyen betegséggel

Ezek közül a leggyakoribb típus az úgynevezett basal sejtes karcinóma, amely a bőrsejtek saját rosszindulatú daganata. Ezzel kapcsolatban Dr. Kalas Diána, az Affidea Magyarország bőrgyógyász szakorvosa elmondta:

A fokozott napfényterhelés nyomán valóban tapasztalható a bőrrákos esetek számának növekedése. Ráadásul egyre fiatalabb korban jelennek meg a bőrdaganatok, és egyre nagyobb számban. A basal sejtes bőrrák korábban kifejezetten a 60 év feletti idősek betegsége volt, ma már egyre gyakrabban fordul elő 30 éveseknél is. Ráadásul manapság a daganatok multiplex formában jelennek meg, azaz több helyen a testen. Ez a basal sejtes daganat a kevésbé veszélyes rosszindulatú elváltozások közé tartozik, mivel a belső szervekben nem ad áttétet, ugyanakkor a bőrben igen, így sok helyen megjelenhet és eltávolítás után vissza is térhet. Ez a bőrráktípus kifejezetten egy napfény provokálta daganat. Nyilván kell hozzá egy genetikai háttér, hajlam a daganatokra, de megjelenését a napfény és UV-sugárzás, valamint a szolárium okozza.

A napallergia tünetei

A napsütés a bőrrákon kívül egyéb problémákat is okozhat. Ilyen például a napallergia, amikor a beteg mellkasán, karján csalánszerű kiütések jelennek meg, ha kimegy a napra. Ezt kiválthatja az UV-sugárzás maga, de nagyon sokszor a napfény és még valamilyen plusz anyag (parfüm, fényvédő krém, szappan) együttese miatt jelennek meg a bőrtünetek. Dr. Kalas Diána a bőrrák és a napallergia mellett beszélt a napégésről is:

A napégést sokkal egyszerűbb megelőzni, mint kezelni. Ma már elmondhatjuk, hogy 11 és délután 3 között, különösen meleg nyári napon pedig 10 és 16 óra között nem javasolt napra menni, ha mégis szükséges, lehetőség szerint mindenki használjon 50 faktoros napvédő készítményt és hordjon hosszú ujjú laza, fehér, fényvisszaverő öltözéket és kalapot. Ha valaki vízbe megy, akkor jó szolgálatot tehetnek a vízi sportokhoz ajánlott UV szűrős vízi ruhák, amelyek a teljes testfelületet képesek megvédeni. Ezen szabályok betartása különösen igaz a veszélyeztetettnek számító fehér bőrű páciensek számára. Dr. Kalas Diána hozzátette: „Nagy melegben nem csak a napvédelemre kell ügyelni, de a hőháztartásra is, különösen a gyerekeknek és az időseknek fontos, hogy elegendő folyadékot fogyasszanak a kiszáradás megelőzésére.”

Összegzés

  • Az éghajlatváltozás miatt nő az UV-terhelés, ami bőrproblémákhoz vezethet.
  • Magyarországon nőtt a melanóma és a basal sejtes karcinóma esetek száma.
  • Az elváltozások korai felismerése fontos a daganatok kezelésében.
  • Napallergiát és napégést is okozhat a fokozott napfényterhelés.
  • Fontos a megfelelő napvédelem, különösen a veszélyeztetett fehér bőrű emberek számára.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

ABCD-szabály: ezeket a változásokat nézze az anyajegyén - tanácsolja a bőrgyógyász!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#anyajegyszűrés

Forrás: Affidea
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához