OKTÓBER 1. A MELLRÁK ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA
A mellrák nem egyetlen betegség: tizenegy altípusa van
A mellráknak tizenegy genetikailag különböző altípusa van és ezek mindegyikének más a lefolyása, valamint a kezelés utáni kiújulásának az esélye - derült ki a Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmányból.
"A mellrák kezelése jelentősen fejlődött az elmúlt években, ám sajnálatos módon a nők egy részénél az emlőrák visszatér, és tovább terjed, gyógyíthatatlanná válva" - mondta Carlos Caldas, a brit rákkutató közhasznú szervezet, a Cancer Research UK cambridge-i intézetének professzora.
Hozzátette: "néhány nőnél ez évekkel később következhet be, ám eddig lehetetlen volt előre pontosan megmondani, hogy kinél áll fenn a kiújulás kockázata, és ki az, aki megnyugodhat".
A mellrák kiújulása
A brit szakemberek a kaliforniai Stanford Egyetemen dolgozó kollégáikkal együttműködve tanulmányozták a genetikai eltéréseket csaknem kétezer nő melldaganatában. Az alanyokat húsz éven át nyomon követték, hogy megnézzék, kiújult-e náluk a rák, vagy sem.
Az adatok alapján kidolgoztak egy módot, amelynek segítségével a jövőben sokkal pontosabban meg lehet majd mondani, hogy mely pácienseknél magas a kockázata a rák későbbi kiújulásának. Az eredmények emellett a rákkezelés új, sokkal személyre szabottabb módjait segítenek felfedezni.
Emlődaganatokból vett minták DNS-elemzésével a kutatócsoport már korábban megállapította, hogy a mellráknak valójában 11 különböző altípusa van.
"Még nagyon messze vagyunk attól, hogy minden nő számára hozzáférhetővé tegyük ezt a részletes molekuláris vizsgálatot, és további kutatásokat kell végeznünk, hogy megértsük, miként tudjuk hozzáigazítani a kezelést a páciens daganatához" - mondta Karen Vousden, a Cancer Research UK vezető kutatója.
A szakemberek jelenleg egy olyan megfizethető vizsgálat kifejlesztésén dolgoznak, amelyet kórházakban lehetne használni.
Olvasta már?
- Mellrák: ha ezt a 4 tünetet tapasztalja, azonnal menjen orvoshoz
- Ezek a mellrák első tünetei: így jelez leggyakrabban a daganat
- Mellrák: hogyan lehet felismerni?
- Mellrák : így zajlik az emlődaganat szűrése
- Agresszív daganattípus a mellben: ezek a tünetek jelzik
- Az immunterápia lehetőségei a mellrák kezelésében
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!