Ezeket látta már?

Hétköznapinak tűnő tünettel is jelezheti a szemünk a cukorbetegséget

kettőslátás, szemproblémák, szellemképes látás, szembetegség

Ez a panasz gyakrabban fordulhat elő azoknál, akiknek magas a vércukorszintjük.

Olykor-olykor mindenkinél felléphetnek különböző szemfertőzések: gondoljunk csak az árpára, vagy a bakteriális kötőhártya gyulladásra. Szerencsére mindkét állapot gyorsan gyógyul, és utána legtöbbször hosszú ideig nem is jön elő. Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa arra figyelmeztet, ha túl gyakran előfordul a probléma, akkor érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét, mivel cukorbetegségre is felhívhatja a figyelmet.

Magas vércukorszint és fokozott fertőzéshajlam: így függ össze

A diabetes egyik jellemzője, hogy az érintettek lényegesen hajlamosabbak különböző fertőzésekre, mint azok, akiknek vércukorszintje a normál tartományon belül mozog. A tartósan magas glukóz mennyiség egyrészt olyan közeget teremt a baktériumok, gombák, vírusok számára, mely kedvez azok szaporodásának, másrészt akadályozza a fehérvérsejtek védekezését a mikroorganizmusokkal szemben, ráadásul a normál véráramlást is rontja, ami szintén kedvez a fertőzéseknek.

A gyakori szemfertőzések jelezhetik a cukorbetegséget

Érdemes tudni, hogy a fokozott fertőzési hajlam a szemet is érintheti. Így azoknál, akik gyakran szenvednek árpától vagy kötőhártya gyulladástól, gondolni kell arra, hogy ez cukorbetegséget is jelezhet- mondja Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Amennyiben gyakran tapasztal különböző szemfertőzéseket (vagy más szervet érintő fertőzést), úgy éhgyomri vércukor meghatározással, majd, ha szükséges cukorterheléssel (OGTT vizsgálattal) érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét. Az eredmények ismeretében dönthető el, hogy fennáll-e szénhidrát anyagcserezavar, és ha igen milyen mértékben. Amennyiben kóros értékek igazolhatók, az értékek függvényében az alábbi kezelések jöhetnek számításba:

  • Életmódterápia (speciális diéta, rendszeres testmozgás) 
  • Gyógyszeres kezelés
  • Inzulinterápia

Az életmódterápia minden esetben kötelező elem, gyógyszerre vagy/és inzulinra súlyosabb esetekben van szükség. Miután rendezésre kerültek a glükóz értékek, úgy a fertőzések gyakorisága is lecsökken, ám érdemes diabetológus orvos mellett szemész orvost is felkeresni, aki kiszűrheti a cukorbetegség esetleges szemészeti szövődményeit is.

Összegezve

  • Magas vércukorszint esetén gyakoribbak lehetnek az olyan szemfertőzések, mint például az árpa vagy a bakteriális kötőhártya gyulladás.
  • A diabetes a magas glukózszint miatt hajlamosabbá tehet különböző fertőzésekre.
  • A tartósan magas glukóz mennyiség kedvező környezetet teremt a baktériumok, gombák és vírusok számára.
  • Gyakori szemfertőzések esetén érdemes ellenőriztetni a vércukorszintet, mivel ez cukorbetegségre utalhat.
  • Az életmódterápia és szükség esetén gyógyszeres vagy inzulinos kezelés segíthet a magas vércukorszint kezelésében.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Vércukorszint és koleszterinszint csökkentése természetesen: valóban segíthet a hagyma?

Vércukorszint és koleszterinszint csökkentése természetesen: valóban segíthet a hagyma?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Cukorbetegség

Forrás: Cukorbetegközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához