Ezeket látta már?

Nyár cukorbetegen: ezekre hívja fel az orvos a figyelmet

nyár cukorbeteg mikre figyeljünk tanács

A nagy nyári melegben fokozottabban kell ügyelniük a cukorbetegeknek néhány dologra, hiszen könnyen lehetnek vércukor-ingadozások a kánikulában.

Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa elmondta, fontos, hogy betartsunk néhány utasítást, hasznos tanácsot, hogy elkerülhessünk a nagyobb bajt.

Leégés

A leégés ellen mindenképp védekezni kell magas faktorszámú napvédő készítménnyel, valamint komolyan kell venni a figyelmeztetést: 11 és 15 óra között ne menjen ki a tűző napra, keressen inkább árnyékos helyet, pihenjen ebben az időszakban.

A leégés nem csak a melanoma kialakulásának kockázatát növeli, hanem stresszel járhat a szervezet számára, és a vércukorszint-emelkedését is előidézheti mindaddig, amíg be nem gyógyul a leégés okozta bőrsérülés.

Napszúrás

Amennyiben sokat tartózkodik védelem nélkül a napon, például kalap, kendő nélkül, illetve nem használt napvédő készítményt, akkor igen könnyen napszúrást kaphat, ami lázzal, hányingerrel, hányással is járhat. A cukorbetegeknek egyébként is ügyelniük kell állapotukra a nagy hőségben, mivel ekkor gyakoribbak lehetnek a vércukor-ingadozások, ám ha a napszúrás miatt hányás, láz lép fel, akkor különös figyelemmel kell lenni.

A hányás miatt nem csak nagy mennyiségű folyadékot veszít a beteg, de az étvágytalanság miatt kevesebb szénhidrátot tud bevinni, mint az előírt, ami alacsony vércukorszintet eredményezhet (hipoglikémia). Érdemes ilyenkor egyeztetni a kezelőorvossal a gyógyszer, inzulin adagolásáról.

Hányás, hasmenés

Nyáron gyakrabban előfordulnak a hányással, hasmenéssel járó megbetegedések, különösen ha olyan országba látogatunk, ahol más ételkészítési szabályok vannak, vagy nem figyelünk arra, mit iszunk (jégkocka, csapvíz kerülendő).

Amennyiben mégis megtörténik a baj, fontos a bőséges folyadékpótlás és elektrolit bevitel. Amennyiben a tünetek még az inzulin beadása előtt jelentkeznek, akkor gyakori, 2 óránkénti vércukor-ellenőrzés mellett csökkenteni kell az inzulin dózisát, erről mindenképpen egyeztessen kezelőorvosával! Ha a hányás az inzulin beadása után lép fel, nagyon fontos a megfelelő szénhidrátmennyiség bejuttatása. Amennyiben tartósan fennáll a hányás vagy hasmenés, mindenképp egyeztessen a továbbiakról orvosával!

- Nagyon fontos a vércukor rendszeres kontrollja. Ha nem tudja étellel, próbálja folyadék formájában bevinni a szénhidrátot, és kis mennyiségű, gyors hatású inzulint alkalmazzon. Előfordul, hogy a beteg azt hiszi, ha nem tud enni, akkor nincs szüksége inzulinra. Ez nem így van, mert az időközben fellépő betegség során még nőhet is az inzulin igény – avat be a részletekbe a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Cukorbeteg? Súlyos következményei lehetnek nyáron, ha nem figyel erre

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Cukorbetegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához