Nem mindig az inzulin-analóg a legmegfelelőbb
Jelenleg még nem létezik egyértelmű bizonyíték, mely az I-es típusú diabéteszben (inzulinfüggő cukorbetegségben) szenvedők kezelésében az emberi eredetű inzulinnal szemben a gyors hatású inzulin-analógokat részesítené határozott előnyben.
Nem mindig az inzulin-analóg a legmegfelelőbb
Jelenleg még nem létezik egyértelmű bizonyíték, mely az I-es típusú diabéteszben (inzulinfüggő cukorbetegségben) szenvedők kezelésében az emberi eredetű inzulinnal szemben a gyors hatású inzulin-analógokat részesítené határozott előnyben.
A cukorbetegség világszerte egyre több embert érint, ezért a lehető legjobb kezelés – mind hatékonyságban, mind pedig a költségek és a várható haszon tekintetében – megtalálása égetően szükséges. Eddig több vizsgálatot is elindítottak a kérdés megválaszolásához, azonban ezek közül egyik sem teljesítette az összes olyan szükséges paramétert, melyek alapján egyértelmű és hiteles következtetést lehetne levonni.
A kérdés tisztázása érdekében az IQWiG (az egészségügyi ellátás minőségét és hatékonyságát felügyelő intézet) egy átfogó tanulmányt tett közzé Németországban. A tanulmány feladata a gyors hatású inzulin-analógok és az emberi eredetű inzulin, valamint az inzulin-analógok (aspart inzulin, lispro inzulin és glulizin inzulin) egymással szemben mutatott előnyeinek és hátrányainak összehasonlítása volt.
Összesen kilenc olyan vizsgálatot végeztek ebben a kérdésben, ahol a betegek sorsát legalább 24 héten keresztül követték. Ezek közül nyolc vizsgálat az aspart és a lispro inzulinokat hasonlította össze az emberi eredetű inzulinnal, viszont ilyen összehasonlítás nem történt a glulizin inzulinnal. A kilencedik tanulmány a glulizin és a lispro inzulinokat hasonlította össze egymással.
Az inzulinpumpás adagolás hosszú távú hatásai jelenleg nem ismertek, mint ahogy az sem, hogy kik számíthatnának előnyre, ha ezt az adagolási módot használják. Eddig több használható tanulmányt is végeztek a kérdés eldöntése céljából, azonban ezek csak a rövid távú hatásokat vizsgálták. A két elvégzett hosszú távú tanulmány eredményeit és adatait nem tették teljes mértékben közzé, így azok nem minősíthetők objektív vizsgálatoknak.
További problémát jelent, hogy az elvégzett vizsgálatok során vagy az orvos, vagy a beteg, vagy esetleg mindkettő tudott arról, hogy a beteg milyen fajta inzulint kap. Annak ismerete ugyanis, hogy ki milyen típusú inzulint kap, meghamisítja a kapott eredményeket, mivel tudatilag is másképp viszonyul a különböző készítményekhez.
Bár már közel tíz éve alkalmazzák az inzulin-analógokat e betegség kezelésére, még mindig nem egyértelmű, hogy milyen hatást fejtenek ki például a túlélésre, mennyivel javítják az életminőséget. Az aspart inzulin például többnyire csökkentette a vércukorszintet, melyet a glukózt kötő hemoglobinok mennyiségének csökkenése is igazol, azonban a kapott különbség statisztikailag még nem jelentős. Mindezeket összességében figyelembe véve könnyen belátható, hogy még nincs kellően erős bizonyíték egyik oldal nagyobb haszna mellett sem. Amíg azonban meg nem születik a mindent eldöntő vizsgálat eredménye, addig az egyéni tapasztalat alapján leghatékonyabbnak ítélt módszert kell a beteg igényeihez igazodva a kezelésére használni.
