Ezeket látta már?

Cukorbetegségnél nem csak azt számít, hogy mit eszik - az sem mindegy, mikor!

mikor mit ehet cukorbeteg diabétesz

Az anyagcserének is van cirkadián ritmusa.

Egy kutatás azt vizsgálta, hogyan hat az étkezés ideje cukorbetegeknél a stroke és a szívbetegségek kialakulásának esélyét. A kutatók érdekes eredményekre jutottak.

Cukorbetegeknél nagyobb eséllyel alakulhat ki szív-és érrendszeri betegség vagy stroke. Egy nemrég megjelent kutatás szerint nem elég, ha a diabéteszes beteg csak arra figyel, hogy mit eszik, hanem az is számít, hogy mikor. A tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy van-e összefüggés a cukorbetegek körében az étkezések időpontja valamint a szív-és érrendszeri betegségek között.

Dr. Wei Wei, a tanulmány egyik szerzője úgy fogalmazott, hogy a kronotáplálkozás, mint a táplálkozáskutatás újonnan kialakuló területe, azzal foglalkozik, hogy az étkezések ideje hogyan befolyásolja az egészséget.

A kutatók 4642 amerikai cukorbeteg adatait vizsgálták a 2003 és 2014 közötti időszakban. A résztvevők saját maguk jelentették, hogy mikor, milyen típusú ételeket ettek. A kutatók ezután összekapcsolták ezeket azokkal az adatokkal, amelyek arra vonatkoztak, hogy a résztvevők később szív- és érrendszeri betegségben haltak-e meg.

A kutatók találtak bizonyos összefüggéseket az egyes élelmiszerek fogyasztásának ideje, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázata között. Kisebb eséllyel haltak meg valamilyen szív-és érrendszeri betegségben azok, akik reggel keményítőtartalmú zöldségeket, például burgonyát, délután teljes kiőrlésű gabonát, este zöldségeket - például brokkolit - és tejet fogyasztottak, illetve vacsorára nem ettek feldolgozott húsokat.

Dr. Wei szerint a megfigyelt eredményeket két tényező magyarázhatja

"Az egyik, hogy az anyagcserének is van cirkadián ritmusa. Például a glikolipid-anyagcsere reggel intenzívebb, míg a melatoninszintézis este. Másrészt a szervezet természetes cirkadián ritmusára az élelmiszerek is hatással vannak" - fejtette ki a kutató.

Összegezve

  • Az anyagcserének is van cirkadián ritmusa, és az étkezések ideje hatással lehet a szervezet természetes cirkadián ritmusára.
  • Az étkezés ideje, illetve bizonyos élelmiszerek fogyasztásának ideje befolyásolhatja cukorbetegeknél a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.
  • A tanulmányok szerint kisebb eséllyel haltak meg szív- és érrendszeri betegségben azok, akik reggel keményítőtartalmú zöldségeket, délután teljes kiőrlésű gabonát, este zöldségeket és tejet fogyasztottak, illetve vacsorára nem ettek feldolgozott húsokat.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ez a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Cukorbetegség

Forrás: MedicalNewsToday
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához