Ezeket látta már?

Így jelezheti a szeme a cukorbetegséget

cukorbetegség szem jel tünet

Ha gyakran ilyen a szeme, akkor nem ártana megnézetnie a vércukorszintjét.

Olykor-olykor mindenkinél felléphetnek különböző szemfertőzések: gondoljunk csak az árpára, vagy a bakteriális kötőhártya gyulladásra. Szerencsére mindkét állapot gyorsan gyógyul, és utána legtöbbször hosszú ideig nem is jön elő. Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa arra figyelmeztet, ha túl gyakran előfordul a probléma, akkor érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét, mivel cukorbetegségre is felhívhatja a figyelmet.

Magas glükózszint és fokozott fertőzéshajlam

A diabétesz egyik jellemzője, hogy az érintettek lényegesen hajlamosabbak különböző fertőzésekre, mint azok, akiknek vércukorszintje a normál tartományon belül mozog. A tartósan magas glukóz mennyiség egyrészt olyan közeget teremt a baktériumok, gombák, vírusok számára, mely kedvez azok szaporodásának, másrészt akadályozza a fehérvérsejtek védekezését a mikroorganizmusokkal szemben, ráadásul a normál véráramlást is rontja, ami szintén kedvez a fertőzéseknek.

Érdemes tudni, hogy a fokozott fertőzési hajlam a szemet is érintheti. Így azoknál, akik gyakran szenvednek árpától vagy kötőhártya gyulladástól, gondolni kell arra, hogy ez cukorbetegséget is jelezhet- mondja Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Fontos a vércukorszint beállítása

Amennyiben gyakran tapasztal különböző szemfertőzéseket (vagy más szervet érintő fertőzést), úgy éhgyomri vércukor meghatározással, majd, ha szükséges cukorterheléssel (OGTT vizsgálattal) érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét. Az eredmények ismeretében dönthető el, hogy fennáll-e szénhidrát anyagcserezavar, és ha igen milyen mértékben. Amennyiben kóros értékek igazolhatók, az értékek függvényében az alábbi kezelések jöhetnek számításba:

  • Életmódterápia (speciális diéta, rendszeres testmozgás) 
  • Gyógyszeres kezelés
  • Inzulinterápia

Az életmódterápia minden esetben kötelező elem, gyógyszerre vagy/és inzulinra súlyosabb esetekben van szükség. Miután rendezésre kerültek a glükóz értékek, úgy a fertőzések gyakorisága is lecsökken, ám érdemes diabetológus orvos mellett szemész orvost is felkeresni, aki kiszűrheti a cukorbetegség esetleges szemészeti szövődményeit is.

Összegezve

  • A szem gyakori fertőzései figyelmeztethetnek a cukorbetegségre.
  • Az emelkedett glukózszint kedvez a baktériumok és vírusok szaporodásának.
  • Fontos a vércukorszint rendszeres ellenőrzése, különösen gyakori szemfertőzések esetén.
  • A kezelés alapja az életmódterápia, súlyosabb esetekben gyógyszer vagy inzulin szükséges.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Ilyen reggelivel kezdje a napot, ha cukorbeteg

Ilyen reggelivel kezdje a napot, ha cukorbeteg

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#Cukorbetegség

Forrás: Cukorbetegközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához