Elhízás? Szívbajok? - Csakis Darwin tehet róla (1. rész)

Az evolúció segítette az emberi fajt az ön- és fajfenntartásban, ez tette lehetővé a túlélést, ugyanakkor kutatók szerint egyben felelős is az ember számos kínjáért, a modern kor betegségeiért. Egy 2009-es Gallup-felmérés szerint az amerikaiak 44 százaléka hiszi, hogy Isten mai formájában teremtette meg az embert nagyjából 10 ezer éve. Közülük sokan vélik úgy, hogy az emberi test tökéletesen tervezett. A tudomány - a biológia, az antropológia, a paleontológia és a genetika - álláspontja azonban az, hogy a XXI. század emberének teste merő kompromisszum: maga az evolúció "buherálta" ilyenné, miközben őseink a mindig változó körülményekhez adaptálódtak.

"Mai környezetünkkel számos dologban +nem passzolunk+" - mondja Stephen Stearns, a Yale Egyetem evolúciós biológusa. Ő és más szakemberek arra biztatják az orvosképző intézményeket, hogy hangsúlyozzák az evolúciós szemléletet a modern kor betegségeinek oktatásakor.

Ősi gyökerek, mai fájdalom

Az immunrendszer például arra "szakosodott", hogy az olyan fertőző betegségekkel harcoljon, mint a malária vagy a kolera, amelyek viszont gyakorlatilag teljesen eltűntek az urbanizációval. Az úgynevezett higiéniaelmélet szerint az asztma és az autoimmun betegségek azért szaporodnak a népesség körében, mert a védekezőrendszer a mai túl tiszta környezetben rendkívül kevés kihívással találkozik az egyedfejlődés során, így abba "köt bele", amibe tud: a saját szervezet ellen veszi fel a harcot.

A mai népbetegsége is mélyen a történelem előtti időkben gyökerezik. Vadászó-gyűjtögető eleink magas, szálas "maratoni futók" voltak, akik az energiát fehérjéből és növényi táplálékból nyerték. A mezőgazdaság durván 10 ezer évvel ezelőtti megjelenésével azonban a szénhidrátokban dús táplálkozás vált általánossá, ezzel a korai földművelők több kalóriához, ám kevesebb tápanyaghoz jutottak. Átlagos magasságuk folyamatosan csökkent: a férfiak esetében 175 centiméterről 167-re, a nőknél 165-ről 152-re. Az anyagcsere ezer év alatt persze átalakult, de a földművelésre későbben áttérők - mint például a polinézek vagy az amerikai őslakos indiánok - esetében ez még nem történt meg, így körükben a legmagasabb a kettes típusú cukorbetegség és a kóros elhízás aránya.

Az evolúció játszik szerepet a "jojóeffektusban" is Rudolf Leibel, a Columbia Egyetem Orvosi Karának elhízásra szakosodott professzora szerint. Ő egyike azoknak a kutatóknak, akik felfedezték a leptint, azt a hormont, amely normális körülmények között megüzeni a központi idegrendszernek, hogy most már elég az evésből. A hirtelen nagy súlyt vesztők szervezetében apad a leptin szintje, ez számos fiziológiai változással jár együtt: kevesebb kalóriát éget el a szervezet, és arra törekszik, hogy visszahalmozza az elveszített testtömeget. "Ez nagyszerű adottság volt a nagy éhínségek idején, ma azonban inkább hátrányt jelent" - hangsúlyozza Leibel a The Wall Street Journalnek nyilatkozva.

A fertőző kórok leküzdésével és a kevés ránk leselkedő ragadozóval az ember most már elég hosszan él ahhoz, hogy szervezetének sejtjei "megbolonduljanak". A rák reproduktív szerveket érintő formái tipikusan a változó kultúra és a hosszabb élet következményei. A nem is túl távoli múltban egy nő élete során nagyjából száz menstruációs cikluson esett át, mivel a számos terhesség és szoptatás miatt hosszan kimaradt a vérzése. Egy mai nő életében átlag négyszázszor menstruál, ennek hormonális hatása pedig több stressznek teszi ki a petefészket és a mellszövetet.

Kardfogú tigris helyett

A legjobb túlélési technika a "harcolj vagy menekülj" stratégiája, amelynek működése során megnövekszik az adrenalin, a kortizol és más hormonok szintje a vérben, ez pedig a veszély kiélezett érzékelésére készteti a központi idegrendszert, fokozza az izomtónust, összehúzza a vérereket, lelassítja az emésztőrendszert, gyorsabb működésre készteti a szívet. Mindez kifizetődő, ha egy masztodon elől kell menekülnünk, de közel sem ennyire hasznos, ha a számítógépünk előtt ülünk...

Deidre Barrett, a Harvard Egyetem pszichológusa szerint valószínűleg még a szorongásos álmok - például zuhanás a magasból - is a régmúlt maradékai, amikor az embereknek éjszaka is tartaniuk kellett a ragadozóktól. "Ezt a pleisztocén (kétmillió éve kezdődött, tízezer éve befejeződött földtörténeti korszak) óta hurcoljuk magunkkal" - magyarázza. Véleménye szerint a szakadék az ember anatómiai felépítése és a modern életkörülmények között egyre tágul. Nem tudunk alkalmazkodik a "komputerérához", mert génjeink nem képesek lépést tartani a technológiai fejlődéssel.

A genetikusok szerint az elmúlt 10-40 ezer év során 1800 gén - a teljes génállomány mintegy hét százaléka - módosult viszonylag nagy sebességgel. Legtöbbjük pontos feladata nem ismert, de jó párról kiderült, hogy rendkívüli előnyöket biztosítottak a túléléshez, majd jelentőségük elhalványult.

Például a sötét bőrszín, amely megvédi Afrikában az embereket az erősebb ultraibolya sugárzástól, már nem volt fontos, amikor a faj tagjai úgy ötvenezer évvel ezelőtt északra vándoroltak. A génvariáció, amely a világosabb bőrszínért felel az európai és ázsiai rasszhoz tartozóknál, segít abban, hogy több D-vitamint állíthasson elő a szervezet kevesebb napfényből.

Az a gén, amelynek köszönhetően az ember felnőttként is képes megemészteni a tejcukrot, nagy előnyhöz juttatta a korai pásztornépeket. Európában úgy hétezer évvel ezelőtt jelent meg, mára az észak-európai származásúak 90 százaléka képes tejet és tejterméket fogyasztani.

Számos mai génmutáció alakult ki fertőző betegségekre válaszul, különösen azután, hogy az emberek egyre nagyobb közösségekben kezdtek élni. Afrikában például az utóbbi tízezer évben 25 génvariáció és egy teljesen új vércsoport alakult ki, amely megvéd a maláriától.